honvédelmi minisztérium
Ukrán katonai egészségügyi szakembereket képez ki a honvédség, de fegyvert és katonát nem küldenek
Humanitárius célból képez ki ukrán katonai egészségügyi szakembereket a Magyar Honvédség - derült ki minisztérium 444.hu érdeklődésére adott válaszából. Leszögezik azonban, hogy a magyar álláspont ettől függetlenül nem változott, nem támogatnak semmi olyat, ami a háború eszkalálódásához vezet.Honvédelmi Minisztérium: létrejött a Védelmi Innovációs Kutatóintézet
Megalakult a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt.-t (VIKI), a kutatóintézet feladata a kettős hasznosítású, azaz polgári és katonai célra egyaránt alkalmazható technológiák feltérképezése és azok védelmi célú hasznosításának támogatása - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel. Hozzátették: az új szervezet feladata a szaktárcák közötti együttműködés elősegítése mellett a nemzetközi beágyazódás és a hosszútávú fejlesztési célkitűzések meghatározása. A cég tulajdonosi jogkörének gyakorlója a honvédelmi miniszter, a programot Porkoláb Imre dandártábornok, a HM védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa irányítja.Megváltoztak a honvédségi alakulatok megnevezései
A Honvédség szerdai közleménye szerint megváltoztak a Magyar Honvédség alakulatainak megnevezései a HM (honvédelmi miniszteri) utasítás értelmében.Feltámasztotta poraiból a hadiipart a távozó védelmi államtitkár
A Honvédelmi Minisztérium köszönettel tartozik Maróth Gáspárnak, aki kormánybiztosként, majd államtitkárként elévülhetetlen érdemeket szerzett az elmúlt években a Honvédelmi és haderőfejlesztési program megteremtéséért – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkár ugyanis távozik a tárcától, az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. pedig a Technológiai és Ipari Minisztériumtól a Honvédelmi Minisztériumhoz kerül. A társaság vezetését Palkovics László vezérigazgatóként fogja ellátni.A Honvédelmi Minisztérium védelmi-fejlesztési központot hoz létre
Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelentette be, hogy új védelmi innovációs központot hoz létre a Honvédelmi Minisztérium. A tárcavezető szerint a honvédség, valamint a magyar védelmi ipar és a digitalizációs szektor összefogása lehetővé teszi, hogy XXI. századi, modern haderő jöhessen létre Magyarországon.A Hősök terén lehet megnézni vasárnap a Lynx gyalogsági harcjárművet
A budapesti Hősök terén lehet megnézni vasárnap a Magyar Honvédség új, lánctalpas, gyalogsági harcjárművét, a Rheinmetall által gyártott Lynx KF41-et és az ARV Buffalo harcjárművontatót.Csaknem négyszázan kezdik meg önkéntes katonai szolgálatukat
Csaknem négyszázan kezdik meg kiképzésüket az önkéntes katonai szolgálat (ÖKSZ) keretén belül, a legalább féléves képzésen résztvevők 16-32 pontot, a további fél évre szerződők pedig akár 64 felsőoktatási felvételi többletpontot is kaphatnak - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).Katonai konvojok közlekednek Szolnok és Újdörögd között hétfőn és pénteken
A Honvédelmi Minisztérium vasárnapi közleményében hívta fel a figyelmet arra, hogy megnövekedett katonai járműforgalomra lehet számítani hétfőn kora reggel Szolnok és Újdörögd között az M4-es, az M0-s autóúton, az M7-es autópályán, valamint a 8-as és a 77-es főúton. Szintén fokozott forgalomra kell készülni szeptember 2-án délelőtt az Újdörögd–77-es főút–8-as főút–M7-es–M0-s–M4-es–Szolnok útvonalon.Megnövekedett katonai járműforgalom lesz Hajdúhadház és Szentes között
Gyakorlat miatt megnövekedett katonai járműforgalomra kell készülni hétfőn kora reggeltől Hajdúhadház és Szentes között. A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint hétfőtől a TISZA Többnemzeti Műszaki Zászlóalj magyarországi moduljának gyakorlatát tartják, ez okozhat fennakadásokat.Ajánljuk még

















