Pesti Srácok

Feltámasztotta poraiból a hadiipart a távozó védelmi államtitkár

A Honvédelmi Minisztérium köszönettel tartozik Maróth Gáspárnak, aki kormánybiztosként, majd államtitkárként elévülhetetlen érdemeket szerzett az elmúlt években a Honvédelmi és haderőfejlesztési program megteremtéséért – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkár ugyanis távozik a tárcától, az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. pedig a Technológiai és Ipari Minisztériumtól a Honvédelmi Minisztériumhoz kerül. A társaság vezetését Palkovics László vezérigazgatóként fogja ellátni.

Az elmúlt évek katonai konfliktusai, háborúi jelentős változásokat hoztak a Magyar Honvédség fejlesztési terveivel kapcsolatosan, Magyarország pedig a vártnál korábban, már jövőre eléri a 2 százalékos, GDP-arányos védelmi költségvetést, amelynek számottevő része haderőfejlesztésre megy majd el. Megépült a gyulai Airbus-gyár, megérkeztek a Panzerhaubitze 2000-esek, illetve átfogó katonai drónstratégiát is bemutatott a kormány. Mindezt a Maróth Gáspár nevével fémjelzett haderőfejlesztési program tette lehetővé, amit 2016-ban indítottak el. Ez most új szakaszba lép. A leköszönő államtitkár közösségi oldalán úgy fogalmazott:

Maróth Gáspár végül megköszönte a bizalmat és a támogatást, amiből szavai szerint sok erőt merített az elmúlt években. Hozzátette: „sok erőt és kitartást kívánok mindenkinek a folytatáshoz”.

PestiSracok facebook image

Palkovics László vezeti majd a védelmi ipari beruházásokért felelős zrt-t

– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Brüsszelben az MTI-nek kedden. Kifejtette: a kormány szerkezeti átalakítása újabb lehetőséget kínált ezen a téren is a tárca számára, ezért a jövőben az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. a Technológiai és Ipari Minisztériumtól a Honvédelmi Minisztériumhoz kerül.

– mondta el a miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf ismertette, hogy a Honvédelmi Minisztérium munkájának átszervezése, a tárca feladatainak beazonosítása és kijelölése véget ért. Hozzátette: a folyamat lezárását jelenti, hogy Novák Katalin köztársasági elnök 2022. november 15-i hatállyal felmentette tisztségéből Maróth Gáspárt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkárát, és az általa vezetett területet is átszervezik a jövőben.

A honvédelmi miniszter szerint elévülhetetlen érdemeket szerzett Maróth a haderőfejlesztési program megteremtéséért

Szalay-Bobrovniczky Kristóf közleményben tudatta: Magyarországot és a magyar embereket csak jól felszerelt és jól kiképzett haderővel, valamint erős védelmi ipari háttérrel lehet megvédeni. Szavai szerint a védelemipar egyúttal a magyar gazdaság újabb hengereként járul hozzá hazánk fejlődéséhez is.

– emelte ki a miniszter, hozzátéve: a feladatkörök átalakítása és a minisztérium munkájának racionalizálása során a Maróth Gáspár által felügyelt terület a tárcán belül Gion Gábor stratégiai elemzésért és humánpolitikáért felelős államtitkárhoz kerül.

Szenzációnak számított a szakmában a fegyvergyárak Magyarországra települése

A NATO által elvárt képességeket nemcsak fegyverzet vásárlása útján tudjuk teljesíteni, hanem jól végiggondolt hadiipari befektetések révén is – minderről Maróth Gáspár védelmi beszerzésekért felelős kormánybiztos beszélt még 2020-ban a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív interjúban. Azt is elmondta, hogy a fegyvergyárak Magyarországra települése nagy szenzációnak számít a szakmában, mint ahogyan az is érzékelhető, hogy a haderőfejlesztési programunk végrehajtása olyan elismerést hozott az elmúlt évek során, ami sok más ország számára is bevallottan követendő példát jelent. Hozzátette: amit a Gyurcsány-kormány az ország védelmi képességeinek tekintetében maga mögött hagyott, az sokkoló volt, ez pedig nagymértékben kijelölte stratégiai lépéseink sorozatát.

– húzta alá Maróth Gáspár. A PestiSrácok.hu figyelemmel kísérte a haderőfejlesztési programot, amelyről rendszeresen beszámoltunk, Maróth Gáspár a Pesti TV-ben is több alkalommal ismertette annak részleteit, amiről a világsajtóban is elismeréssel számoltak be. „A világ egyik legkorszerűbb gyalogsági harcjárművét, a KF41 Lynxet gyártják majd Magyarországon” – ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel jelentek meg beszámolók például a magyar haderőfejlesztés legújabb eredményéről, a Lynx magyarországi gyártásáról.

A polgári kormány egy lényegében lefegyverzett honvédséget örökölt meg, mára viszont nemcsak a lemaradást sikerült több területen behozni, de a magyar állam megjelent a nemzetközi porondon is: Ausztriában vásárolt nagy múltú, aknavetőket gyártó üzemet, együttműködést kötött az Airbus-szal és egy cseh céggel. Az előbbi részeként a francia–német hadiipari óriás helikopterei­hez gyártunk mozgóalkatrészeket, az utóbbinak köszönhetően Európa egyik legmodernebb kézifegyvergyára működhet Kiskunfélegyházán.

– fogalmazott 2019-ben a Magyar Nemzetnek adott interjúban Maróth Gáspár, aki az azóta eltelt időszakban bizonyítottan elérte célját. A leköszönő államtitkár ezzel a videóval búcsúzott közösségi oldalán:

PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.