horizont európa
Bocskor Andrea szerint jogszerűtlen a magyar diákok kizárása az Erasmus-programokból
Jogszerűtlen a magyar diákok kizárása a Horizont- és az Erasmus-programokból; a magyar egyetemek kétharmadán tanuló csaknem 180 ezer hallgató nem válhat Brüsszel politikai támadásainak áldozatává – jelentette ki Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője kedden.Az unatkozó jobbikosok nyári, rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményeznek
Rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményez a Jobbik – Konzervatívok annak érdekében, hogy a modellváltáson átment hazai egyetemek diákjai és oktatói se essenek ki az európai uniós Erasmus-, illetve Horizont-programokból – közölte keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.Folytatódnak a nemzetközi egyetemi kutatások és mobilitási programok
Valótlanok azok a sajtóban megjelent állítások, miszerint az egyetemeknek nyár közepéig meg kellene újítaniuk a lejáró Erasmus-szerződéseiket. A kormány vállalta, hogy Brüsszel minden jogalapot nélkülöző diszkriminatív döntésével szemben megvédi a magyar diákokat és kutatókat – írja a Kulturális és Innovációs Minisztérium Innovációért és Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága.Navracsics: Magyarország nem adta fel, hogy hozzájusson az uniós forrásokhoz
Közel állunk a megállapodáshoz, Magyarország a helyreállítást és az ellenállóképesség javítását célzó uniós alap lehívását akadályozó minden vitás kérdésben igyekszik megállapodni az Európai Bizottsággal – jelentette ki a területfejlesztési miniszter Brüsszelben, kedden.Megint hiába haknizott Brüsszelben a baloldal? – Navracsics szerint nem fenyegeti veszély az Erasmus+ és a Horizont Európa programok folytatását
Nem fenyegeti veszély az Erasmus+ oktatási és a Horizont Európa kutatási programok folytatását, folyamatosan lehet tovább jelentkezni a kiírt pályázatokra – jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerdán, Brüsszelben.Háromszázmilliárd forintra pályázhatnak az innovatív cégek a jelenlegi uniós pénzügyi ciklusban
A 2021-2027-es uniós pénzügyi ciklusban a magyar vállalkozások rendelkezésére álló kétezer milliárd forintból kutatás-fejlesztési és innovációs célra összesen háromszázmilliárd forintot meghaladó összeg jut - hívta fel a figyelmet a Via Credit pályázati tanácsadó az MTI-nek eljuttatott elemzésében. Kiemelték: ezek a programok társadalmi egyeztetés alatt vannak jelenleg, a következő hónapokban a pályázatok jelentős részét kiírhatják.Ajánljuk még