horváth csaba
Zugló a legátláthatóbb önkormányzatok egyike volt és lesz – Máris magyarázkodni kényszerült Horváth Csaba
Kellemetlen magyarázkodásba kezdett Horváth Csaba, zuglói szocialista polgármester vasárnap, mivel kiderült: megválasztását követően gyanús gyorsasággal készül olyan tervezetet lerakni a zuglói képviselőtestület asztalára, amellyel biztosíthatja, hogy bizonyos kérdésekben egyszemélyben dönthessen. Mivel a korábban kiszivárogtatott hangfelvételen maga Karácsony Gergely beszél a szocialisták durva korrupciós ügyeiről, megfélemlítésekről, elásásról, magától értetődő természetességgel ötlött fel – nemcsak bennünk, de elsőként a jobboldalisággal a legnagyobb jóakarattal sem vádolható Átlátszó.hu-nál – a kérdés, milyen szándékok is állhatnak Horváth Csaba elképzelései mögött. Az utolsó szó jogán természetesen közöljük a szocialista polgármester vasárnapi közleményét, amelyet stílszerűen azzal indít: Zugló eddig is a legátláthatóbb módon működő önkormányzatok közé tartozott, és ez ezután is így lesz. Zuglóban Horváth Csaba azonnal bevezeti a demokráciát: hétfőtől mindenben ő akar dönteni
Az okos ember mások hibájából tanul – van, aki a sajátjából sem. Utóbbi csoportba tartozik a zuglói választók azon 50 százaléka is, akik 5 év Karácsony után azt mondták, ez igen, ide nekünk 5 évnyi Horváth Csabát. Azt az embert, aki még az elő-előválasztást is elbukta Karácsony ellen és aki megígérte az ingyen BKV-t. Erre már tényleg nehéz mit mondani azon kívül, hogy a népakarat szent. Az a népakarat, amelyet Horváth Csaba most aztán úgy kiszolgál, hogy hétfőtől már ő döntene szó szerint mindenben, a képviselő-testület remélhető, utólagos jóváhagyásával. Még szerencse, hogy Karácsony korábban megnyugtatott mindenkit és természetesen minket is, hogy utódja legalább tudja, miért lehet börtönbe kerülni vagy elásódni valahol. Gyanús port tartalmazó levelet kapott a Fidelitas budapesti elnöke – Borbély Ádám szerint a baloldal ősbolsevik módszerekkel és megfélemlítéssel kampányol Zuglóban (PS-videó!)
Gyanús port tartalmazó borítékot helyeztek el ismeretlenek a Fidelitas budapesti elnöke zuglói lakásának postaládájában – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az érintett, Borbély Ádám portálunknak elmondta, hogy hazatértekor találta meg a csomagot, amelyet kibontva az ismeretlen anyagra bukkant, majd a történtekről értesítette a rendőrséget. A hatóság szakemberei elszállították az anyagot, és azt megfelelő körülmények között vizsgálják. Borbély Ádám arról is beszélt, hogy a történtek előtt röviddel már súlyosan megfenyegette telefonon egy ugyancsak ismeretlen férfi; egyúttal felhívta a figyelmet, hogy Zuglóban az utóbbi időben megszaporodtak a hasonló fenyegetések, verbális támadások, miközben az ellenzék helyi polgármester-jelöltje, Horváth Csaba az ATV-ben azt állította, hogy a Fidelitas aktivistái önmagukat fenyegetik meg, hogy ezzel keltsenek hangulatot. Borbély Ádám szerint a baloldal igazi ősbolsevik módszerekkel kampányol Zuglóban; az elnök egyúttal reményét fejezte ki, hogy a választópolgárok helyükön kezelik majd Horváthék piszkos trükkjeit. Kerestük a rendőrséget is; amint válaszolnak, frissítjük cikkünket. Informátor: A DK-s Niedermüller és az MSZP-s Horváth Csaba Bécs Favoriten migránsnegyedét szívesen látná Budapesten (Videóval)
A Hír TV Informátor című műsorának stábja egy éve járt utoljára Bécsben. Az eltelt egy év alatt észrevehetően rosszabb állapotba került a város a bevándorlást tekintve. Bécs szinte minden évben elnyeri a legélhetőbb városnak járó díjat, egy azonban biztos: a felmérést készítők elkerülik a Favoriten nevű negyedet. Az ellenzéki pártok képviselői közül Niedermüller Péter, a DK jelenlegi európai parlamenti képviselője arra a kérdésre, hogy szeretné-e, ha Budapesten is megtörténne az, ami Bécsben, úgy felelt: nem lenne ellenére, hogy ezek az emberek Budapesten éljenek, ha betartják a törvényeket. Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője szerint a multikulti Európa része. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője pedig úgy véli, hogy nincs azzal semmi probléma, hogy Bécs egyik kerületében már több a migráns, mint az osztrák. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.