hszi csin-ping
Új lendület a partnerségben – Moszkvában tárgyal a kínai elnök
Háromnapos állami látogatásra Oroszországba érkezett hétfőn Hszi Csin-ping kínai elnök.Orosz-kínai találkozó: "bajban ismerszik meg a barát"
Az orosz elnök úgy látja, hogy sohasem állt még ilyen magas szinten Moszkva és Peking kapcsolata, a kínai államfő szerint pedig hivatali partnerével sikerült új fejezetet nyitnia a kétoldalú viszonyban - Vlagyimir Putyintól hétfőn a Zsenmin Zsipao kínai pártlapban, Hszi Csin-pingtől pedig a Rosszijszkaja Gazeta kormányzati újságban jelent meg cikk a hétfőn kezdődő legfelsőbb szintű moszkvai orosz-kínai tárgyalások alkalmából.GEOrgPOLITIKA – Putyin hivatalos látogatást tett Ukrajnában
Az orosz elnök az annektált Krímet és Mariupol kikötővárost látogatta meg. Vlagyimir Putyin megtekintette az újraépítési munkálatokat a tengerparti településen, ahol a megrongálódott épületek nagyrészét már helyreállították és most az utak aszfaltozása, valamint a tömegközlekedés újraindítása a következő lépés. Az elnök beszélt helyiekkel, akik leginkább az alacsony bérekre panaszkodtak. Putyin ígéretet tett, hogy intézkedik ezügyben is.Állami látogatásra érkezik Oroszországba a kínai elnök
Háromnapos állami látogatásra érkezik Oroszországba hétfőn Hszi Csin-ping kínai elnök-pártfőtitkár. A Kreml előzetes tájékoztatása szerint hétfő este a kínai vendég Vlagyimir Putyin államfővel négyszemközti találkozón és közös vacsorán fogja megvitatni a kétoldalú viszony és a nemzetközi politika kulcsfontosságú, legérzékenyebb kérdéseit, köztük az ukrajnai konfliktust.Oroszországba látogat a kínai elnök
Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke március 20. és 22. között látogat Moszkvába – jelentette be a kínai külügyminisztérium pénteken.A Fehér Ház szerint az USA nem keresi a konfliktust Oroszországgal
Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal, de folytatja a felderítő repüléseket a nemzetközi vizek felett, nemzetközi légtérben, a Fekete-tenger fölött – közölte a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője.A közbiztonság és a hadsereg megerősítésére szólított fel az újraválasztott kínai elnök
A közbiztonság és a hadsereg megerősítésére szólított fel Hszi Csin-ping kínai államfő hétfőn, a parlament előtt elmondott beszédében. Az országnak korszerűsítenie kell hadseregét, hogy az "nagy kínai acélfallá" válhasson – mondta az éves parlamenti ülésszakot lezáró felszólalásban a kínai elnök.Kína az együttműködés fokozására szólította fel az Egyesült Államokat
Az együttműködés fokozására szólította fel az Egyesült Államokat hétfőn Kína új miniszterelnöke Pekingben, a parlament éves ülésének végén tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy "a gazdaság fejlesztése az alapvető megoldás a munkahelyteremtésre". Li Csiang kiemelte, hogy a világ két legnagyobb gazdasága gazdasági és kereskedelmi szempontból szorosan kapcsolódik egymáshoz.Ajánljuk még