hszi csin-ping
Így fogadta a kínai elnököt a magyar kormány
Szerda este érkezett Magyarországra Hszi Csin-ping. A kínai államfőt a miniszterelnökön kívül a kormány több tagja is a helyszínen fogadta, köztük Szijjártó Péter is.Gulyás Gergely a Kormányinfón: a kínai elnök látogatása Magyarország súlyát bizonyítja a világpolitikában (VIDEÓ)
A kínai elnök látogatása Magyarország súlyát bizonyítja a világpolitikában – jelentette ki Gulyás Gergely az aktuális Kormányinfón. A kancelláriaminiszter kiemelte: Hszi Csin-ping csak két fővárost látogat meg az Európai Unióban, Budapestet és Párizst. Mint megjegyezte, az európai sajtó egy része szerint ugyanakkor az helyes, hogy a kínai elnök Franciaországba látogat, míg az helytelen, hogy Magyarországra, amely egyértelműen kettős mércét jelent. Ugyanakkor megjegyezte: a kormány nem egyeztetett a kínai elnök látogatásáról az Európai Bizottsággal.Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.A Karmelitában minden készen áll a kínai elnök látogatására (VIDEÓ)
Orbán Viktor miniszterelnök szerdai Facebook-videójáan osztotta meg a készülődést, ahogyan Magyarország Hszi Csin-ping kínai elnök látogatását várja.Hszi Csin-ping Belgrádban a békéről és az együttműködésről beszélt
Hszi Csin-ping kínai elnök kedd késő este érkezett meg Belgrádba. Az ázsiai vezetőt a repülőtéren Aleksandar Vučić és népes delegáció fogadta. A kínai elnök gépét a szerb légtéren keresztül MiG–29-es vadászgépek kísérték, a belgrádi repülőtéren pedig a tiszteletére felsorakozott a szerb hadsereg gárdája.Komoly lezárásokra kell készülnie annak, aki Budapesten jár a kínai elnök látogatása idején
Kiadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság azoknak az útvonalaknak a jegyzékét, amelyeken lezárásokra kell számítani május 8–10. között, Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása miatt. Jelentős forgalomkorlátozások lesznek a delegáció közlekedése miatt Budapest hét kerületében is.Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország együtt lép az „arany vízi útra”
Májusban, amikor az Alföldön a virágok és a fű illata betölti a levegőt, Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatást teszek Magyarországon – írta a Magyar Nemzetben megjelent írásában Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke. A keleti óriás vezetője írásában felidézi: történelmi és jelenkori perspektívában is barátságos viszony van a két nép között, ma pedig Magyarország fontos kereskedelmi partner, a kelet-közép-európai régióban a kínai befektetések első számú célországa.Macron majdnem megkapta, amit akart a kínai elnöktől – Szimbolikus üzenetet küldött Európa régi vezetőinek Hszi Csin-ping
Hszi Csin-ping a népmesei okos lányt adta elő Emmanuel Macron francia elnökkel való találkozóján. Mint ismert, a kínai elnök európai körúton van a héten, azonban nem turnézza végig a kontinenst, csak három olyan országot látogat meg, amely országa számára valamilyen jelentős partneri státuszt képvisel: a kontinens katonai szuperhatalmi státuszára ácsingózó Franciaországot, az EU-s együttműködésben kulcsfontosságú hídszerepet betöltő Magyarországot, valamint az infrastrukturális beruházások miatt jelentős Szerbiát. Két partner és egy potenciális rivális került tehát Hszi Csin-ping agendájába, utóbbival kapcsolatban pedig egészen érdekes testtartást vett fel: Macron elnök látszólag elérte, amit akart, Kína pedig gyakorlatilag ezentúl is azt teszi, amit tenni akar. Európai liberálisok számára trigger-figyelmeztetés: Kínával muszáj lesz kompromisszumos politikára berendezkednie a gyengülő gazdaságú Európának.Kormányszóvivő a kínai elnök magyarországi látogatásáról: Kína a béketábor legerősebb országa (Videó)
Másfél tucatnál is több megállapodásra kerülhet aláírás a kínai elnök magyarországi látogatása során – derült ki Vitályos Eszter kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján. Vitályos elmondta azt is: a gazdasági kapcsolatokon túl szintén kapcsolódási pont, hogy Kína is a béketábor tagja, annak egyik legerősebb országa. Emellett szintén közös pont a családok kiemelt szerepe a két kormányzat politikájában.Ajánljuk még