hszi csin-ping
Hamarosan fogadja Orbán Viktor a kínai elnököt
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter történelmi jelentőségűnek nevezte, hogy ma Magyarországra látogat a kínai elnök. Hszi Csin-ping csupán két európai uniós tagállamot keres fel: hazánkat és Franciaországot. A legfőbb téma pedig a gazdasági együttműködés további fejlesztése lesz.Juhász Hajnalka a PS-nek: Macron baljós kijelentésével az EU-n belül akarja magát pozicionálni (Videó)
Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap megkezdte európai körútját, első állomása pedig hétfőn Párizs volt, ahol Franciaország és az Európai Unió vezetőivel tárgyalt az államfő. Gazdasági kérdések mellett az ukrajnai háború és a globális biztonság is szóba került. Ursula von der Leyen a tárgyaláson aláhúzta: az EU számít Kínára abban a tekintetben is, hogy nyomást gyakorol Moszkvára az Ukrajna elleni háború befejezése érdekében. Korábban Emmanuel Macron korábban kijelentette: a gyengeség jele lenne, ha korlátozná magát néhány vörös vonal felállításával. Mint ismert, a jövő hónapban Svájc ad otthont annak a magas szintű nemzetközi békekonferenciának, amire megközelítőleg 160 nemzet kap meghívót. Azonban sem Oroszország, sem Kína nem tervez részt venni a tárgyalásokon. Vasárnap debreceni tüntetésén Magyar Péter is szót ejtett az ukrán-orosz háborúról. „Orbán és a Fidesz azt hazudja, hogy ők a béke pártja(...) minden magyar ember békepárti, pártállástól függetlenül." Juhász Hajnalka Macron kijelentésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a francia államfő Orbán Viktor békepárti álláspontjának egyfajta ellenpólusaként próbál így nyilatkozni. A KDNP alelnöke lapunknak azt is elmondta, hogy miért nem tartja irányadónak Magyar Péter politikai véleményét. Részletek a videóban.Szijjártó Péter: történelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása
Történelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása, amely nagyban hozzájárul hazánk megerősödéséhez, a gazdasági-kereskedelmi viszony fejlesztéséhez és remélhetőleg a béketörekvések sikeréhez is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.A kínai elnök látogatására figyel a világ
Napok óta zajlanak a találgatások, hogy mire lehet számítani a kínai elnök európai körútjától. Hszi Csin-pint évek óta első európai útján szimbolikus kört tesz: előbb Franciaországba látogat, majd pedig Magyarországra és Szerbiába utazik a héten.Orbán Viktor Magyarországra hívta a kínai elnököt
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.Meglepő fordulat! – Kína közbenjárását kérte a német kancellár az orosz–ukrán konfliktus lezárására
Oroszország ukrajnai háborúja a globális biztonságot fenyegeti – közölte Olaf Scholz német kancellár Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartott pekingi találkozóján kedden, és Kína közbenjárását kérte a konfliktus mielőbbi lezárása érdekében.Észak-Koreába látogatott a kínai parlament elnöke
Észak-Koreába látogatott Csao Lö-csi, a kínai parlament elnöke, tárgyalt Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel is, és tolmácsolta Peking azon szándékát, hogy mélyítsék tovább a két ország közötti kapcsolatokat és az együttműködést – számolt be a kínai állami média szombaton.Ajánljuk még