hszi csin-ping
A kínai külügyminiszterrel tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról a Fehér Ház nemzetbiztonsági főtanácsadója
Vang Ji kínai külügyminiszterrel tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági főtanácsadója a hétvégén Máltán – közölte vasárnap az amerikai és a kínai kormány.Így kell barátokat szerezni német módra: diktátornak nevezte Hszi Csin-pinget Baerbock német külügyminiszter
A németek mindig is otthon voltak abban, hogy kedveltessék meg magukat a világ gazdasági nagyhatalmaival. Mivel az USA-t jelenleg nem tudják sértegetni (lévén Berlin távirányítója Washingtonban van), így most a második legerősebb országnak, Kínának mentek neki. Annalena Baerbock például diktátornak nevezte a kínai elnököt, majd kijelentette, hogy Ukrajnának meg kell nyernie ezt a háborút. Egy mondatban. Igen, ez a tökéletes módszer arra, hogy Pekinget minél inkább Oroszország mellé állítsuk. Kissé kételkedni kezdünk benne, hogy Baerbock kisasszony valóban német politikus, nem pedig orosz ügynök, aki éppen azon tevékenykedik, hogy Kínát szembefordítsa a nyugati hatalmakkal.Kínai és orosz delegáció is jelen volt Észak-Koreában az ország alapításának évfordulós díszszemléjén
Az észak-koreai fővárosban, Phenjanban díszszemlével emlékeztek meg szombaton az ország megalapításának 75. évfordulójáról – közölte a KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség. A rendezvényen orosz és kínai delegáció is részt vett, és Kim Dzsongun észak-koreai vezető is jelen volt.Biden figyelmeztette a kínai elnököt: "Az Önök gazdasága az amerikai beruházásoktól is függ"
Joe Biden amerikai elnök azt mondta Hszi Csin-pingnek a kínai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel folytatott találkozóját követően, hogy "legyen óvatos", mert Peking nyugati befektetésekre támaszkodik – derül ki a CNN-nek adott interjújából.Joe Biden szerint a közeljövőben létrejöhet találkozója a kínai elnökkel
Joe Biden szerint a közeljövőben létrejöhet a találkozó közte és Hszi Csin-ping kínai elnök között - közölte az amerikai elnök csütörtökön, és hisztériának nevezte az amerikai-kínai kapcsolatok körüli vitát.Peking tiltakozott az ellen, hogy Joe Biden "lediktátorozta" a kínai elnököt
Peking szerdán rendkívül abszurdnak és felelőtlennek nevezte, hogy Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke "lediktátorozta" Hszi Csin-ping kínai államelnököt.Hszi Csin-ping szerint a világnak stabil kínai-amerikai viszonyra van szüksége
Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben megbeszélést folytatott Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel, fogalmazása szerint "a két ország közötti feszültségek csökkentésének érdekében".Mi kérdezünk – Ukrajna egyelőre nem kap meghívást a NATO-ba, mit kaphat helyette? (Videó)
A Világbank becslése szerint Ukrajna újjáépítése 411 milliárd dollárba fog kerülni, ami az ország bruttó hazai termékének háromszorosa. A BlackRock és a JP Morgan segítségével egy újjáépítési bank felállításán dolgozik az ukrán kormány. Az így képzett alap több százmilliárd dollárnyi magánbefektetéssel együtt irányítana állami pénzeket Ukrajna újjáépítési projektjeibe. A fegyverszállítások után Ukrajna újjáépítése lesz a legnagyobb üzlet. Antony Blinken amerikai külügyminiszter pekingi látogatása során arról beszélt, hogy Kína megújította ígéretét, miszerint nem küld fegyvereket Oroszországnak az ukrajnai harcokhoz. Az amerikai tárcavezető viszont aggodalmának adott hangot a kínai magáncégek tevékenysége miatt, amelyek szerinte olyan technológiát biztosíthatnak, amelyet Oroszország felhasználhat az ukrajnai háborúban. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára pedig bejelentette, hogy a katonai szövetség vezetői nem fognak meghívást intézni Ukrajnához a szövetséghez való csatlakozásra a júliusi vilniusi csúcstalálkozón. Mit kaphat helyette Ukrajna? Érdemes-e békemissziót küldeni jelen helyzetben az oroszokhoz? Kirobbanhat egy Kína-Tajvan, Szerbia-Koszovó háború a közeljövőben? Ezekről a témákról beszélgettünk Kis-Benedek József biztonságpolitikai elemzővel a Mi kérdezünk műsorában. Részletek a videóban.Tajvan lehet a következő Ukrajna?
Az ukrajnai háború mellett egy másik fenyegető konfliktus árnyéka vetül a világra. Kína továbbra is saját területének tekinti Tajvant, amely az egész világgazdaság szempontjából kiemelten fontos terület. Korábban William Burns, a CIA igazgatója kijelentette, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök utasította Kína hadseregét, hogy "2027-re álljon készen egy sikeres invázió végrehajtására" Tajvanon. A sziget vezetői az ukrajnai háborút is elemezve megkezdték a felkészülést egy esetleges konfliktusra. De vajon milyen válasszal készül az Európai Unió? Az Egyesült Államok vonhat nukleáris védőhálót Tajvan fölé? Milyen hatással lenne a gazdaságra egy Kína-Tajvan háború? Egy biztos, háborút nyerni könnyű; de békét - azt már sokkal nehezebb.Ajánljuk még