Pesti Srácok

Hszi Csin-ping szerint a világnak stabil kínai-amerikai viszonyra van szüksége

null

Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben megbeszélést folytatott Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel, fogalmazása szerint "a két ország közötti feszültségek csökkentésének érdekében".

Az államfő kijelentette, hogy a találkozón előrelépést értek el az amerikai-kínai kapcsolatokban, és leszögezte, hogy a világnak stabil viszonyra van szüksége a két ország között.

A köztük folyó párbeszédnek "mindig az őszinte és kölcsönös tiszteleten kellene alapulnia" - tette hozzá Hszi a kínai állami média közlése szerint.

PestiSracok facebook image

- közölte Hszi Csin-ping, de nem tért ki ezekre - jelentette a CCTV kínai állami televízió.

Blinken szerint a két nap során folytatott 11 órányi megbeszélés elsősorban a párbeszéd helyreállítását szolgálta. Az amerikai külügyminiszter elmondta a kínai vezetőnek, hogy Joe Biden amerikai elnök szerint az Egyesült Államoknak és Kínának kötelessége rendeznie a viszonyát, és Washington elkötelezett is ennek érdekében - tudatta az amerikai külügyminisztérium. A találkozó után nyilatkozva Blinken hozzátette: tisztában vannak azzal, hogy a kapcsolatok kezelése "kihívást jelent".

Az amerikai miniszter elismerte, hogy az eredmények egyelőre korlátozottak, elsősorban a két hadsereg közötti kommunikáció területén, amely elsődlegesen fontos a Tajvannal kapcsolatban továbbra is fennálló feszültségek miatt.

- mondta újságírók előtt.

Fontos a kommunikáció

A miniszter azt mondta, hogy a jövőben szívesen látnak vendégül kínai tisztviselőket az Egyesült Államokban, és reméli, hogy mostani látogatása után vissza tudnak térni a nyitottabb kínai-amerikai kommunikációs csatornákhoz. Blinken szerint a két ország közötti katonai kommunikáció is elengedhetetlen.

Az amerikai külügyminiszter szerint országa kész együttműködni Kínával a közös érdekeltségű területeken, beleértve az egészségügyet és az élelmiszerbiztonságot is. Blinken közölte: megkérte a kínai kormányt, hogy "legyen nagyon körültekintő "abban az esetben, ha felmerül a gyanú, hogy kínai cégek Oroszországnak adnának el olyan technológiát, amelyet felhasználhat az Ukrajna ellen folytatott háborúja során.

Blinken Pekingben kijelentette, hogy országa nem akarja gátolni a kínai gazdasági fejlődést, de nem áll az érdekükben olyan technológiákat Kínának szállítani, amelyek ellenük fordíthatnak.

Öt év után Blinken nyitotta meg először a kommunikációs csatornát

Öt év után Blinken az első amerikai külügyminiszter, aki Pekingbe látogatott. Hétfő reggel Vang Ji kínai külügyi államtanácsossal folytatott háromórás tárgyalást, amely után Vang kijelentette, hogy szerinte mélyponton vannak a kínai-amerikai kapcsolatok, ennek gyökere pedig az Egyesült Államok "téves felfogása" Kínáról.

Vang Ji ismételten hangsúlyozta, hogy Tajvan kérdésében

Arra kérte Washingtont, oldja fel a Kína elleni egyoldalú illegális szankciókat, szüntesse be a kínai tudományos és technológiai eredmények elnyomását, és ne avatkozzon Kína belügyeibe. Blinken hétfőn kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem támogatja Tajvan függetlenségét.

- hangsúlyozta a miniszter.

Forrás, fotó: MTI