huth gergely
Miért fontos Brüsszelnek, hogy mindenki tudjon erről? – Politikai Pankráció (videó)
Nincs abban semmi különös, ha valakinek két apja van, ahogyan abban sem, ha Brüsszel több milliárdot költ arra, hogy ez az információ Magyarországon mindenkihez eljusson. Ez természetesen nem érzékenyítés vagy genderlobbi, ahogyan erről pénzért írni sem propaganda, hanem maga a független újságírás. A baloldalon legalábbis biztosan. Ugyanez vonatkozik a pénteki "pártpolitika-mentes" influenszertüntetésre is, ami pusztán merő véletlenségből csapott át egy kormányellenes megmozdulásba. Ez persze nem elég. A baloldali hangok azt szeretnék, ha ezentúl közvetlenül választanánk a köztársasági elnököt, mert választott politikus még sosem hibázott ugyebár. Többek között erről beszélgetett Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője és Varga Etele szabadúszó újságíró. Nézd meg a teljes videót!Súlyos kérdések Novák-ügyben – Huth Gergely a Magyar Nemzetben
A kormányzás módszereit és „emberanyagát” jól ismerők közül alighanem sokan megerősítik, hogy a 2022-es kétharmados győzelem óta egyfajta opportunista erjedés uralkodott el a (közép)vezetői szférában – írja a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában Huth Gergely. A PestiSrácok.hu főszerkesztője szerint leginkább a feltörekvő (ha Zuschlagék és Czeglédyék a kétezres évek terminológiában ifjú törökök voltak, akkor most legyenek) kicsi huszárok hajlamosak elfelejteni, hogy mi végre is kaptak bizalmat, kit képviselnek és mi a hivatásuk.A Politikai Pankrációban is Novák Katalin és Bayer Zsolt uralja a közbeszédet (videó)
Jelenleg két fő téma uralja a közbeszédet: Novák Katalin elnöki kegyelme és Bayer Zsolt nagyapja. A Politikai Pankráció mai részében főleg ez a két téma kapott kiemelt szerepet, de Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Varga Etele szabadúszó újságíró megvitatták az "ellenzéki városokkal" kapcsolatos beruházások és az Antifa helyzetét is. A Politikai Pankráció mai része nemcsak a témaválasztás, de az elhangzott pro és kontra érvek miatt is kiemelkedőre sikerült. Nézd meg a teljes beszélgetést!Meddig tűrjük a zsarolást? – Polbeat közönségtalálkozó a Polgári Mulatóban
Visszatér a nagyközönség elé a Polbeat, a beszélgetésnek ezúttal a Polgári Mulató nyújt helyszínt csütörtökön, ahol a téma a hazánkra helyezett nyomásgyakorlás és szuverenitásunk védelme lesz. Az esten Stefka István, Georg Spöttle és Huth Gergely is részt vesz, akik a közönség kérdéseire is válaszolnak.Ki lesz Budapest főpolgármestere és ki lesz a Fidesz jelöltje? – Móna Márk a Politikai Pankráció vendége
A mai pankráció több szempontból is különleges. Egyrészt azért, mert a rendelkezésünkre álló idő alatt sikerült az összes témát feldolgoznunk, másrészt pedig azért, mert ma a parázs vita helyett inkább egy intenzív beszélgetést kaptak a nézők. Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője és Móna Márk, a Hír TV szerkesztő/riportere többek között Budapest leendő főpolgármesteréről, a Lánchíd körüli korrupciós botrányról és a baloldal közös listájáról is beszélgettek. Az izgalmas témák mellett olyan kérdések is napvilágra kerültek, amelyeket csak kevesen mertek eddig feltenni. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!Tusk országa kissé szovjet, kicsit Észak-Korea, de legalább jogállam – Varga Etele és Huth Gergely a Politikai Pankrációban vitatta meg a világ helyzetét (videó)
2024 izgalmas évnek ígérkezik a globális politikai színtéren, és ez alól Magyarország sem kivétel. Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője és Varga Etele szabadúszó újságíró egy élénk és mélyreható vitában feszegették a közelgő változások és politikai mozgások lehetséges hatásait. Többek között a 2024-es választások globális jelentőségéről, Orbán Viktor lehetséges utódjáról és a Fidesz jövőjéről, valamint Lengyelország aktuális politikai helyzetről is beszélgettek. A adás több szempontból is kiemelkedő, mivel nemcsak az aktuális politikai tendenciákat tárja fel, hanem rámutat arra is, hogy ezek a hullámok miként formálják Magyarország és a régió jövőjét. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!Huth Gergely a Magyar Nemzetben: Hagyjunk fel az áskálódással és furkálódással, a bíróságok pedig a közérdeket védjék!
Szánalmas torzóink címmel jelent meg a PestiSrácok.hu főszerkesztőjének írása a Magyar Nemzetben. Huth Gergely ebben arról értekezik, hogy a magyarok, ha kell, összetartozásból és önzetlenségből is jól vizsgáznak, egyetlen kivétel azonban egészen biztosan van: mégpedig a magyar államigazgatás, beleértve a jogszolgáltatást és az önkormányzatok hivatalait is. Szavai szerint "bejelentgetünk, feljelentgetünk, aztán elindulnak az életre szóló bírósági hercehurcák, véget nem érő, kínos eljárások. Sokszor egymásnak totálisan ellentmondó hatósági kötelezések és kétes alaposságú hivatalnoki döntések hosszú sorával." Hangsúlyozza: mindez nemcsak az efféle eljárásokat elszenvedők idegeit teszi tönkre, de borzasztóan nagy kárt okoz a közvagyonban és elképesztő módon rombolja a közmorált.És édes haver, Bob Dylan! - Ilyen volt 2023 fotóriporterünk, Hatlaczki Balázs képein - Huth Gergely képaláival
És édes haver, Bob Dylan, picike szádat puszilom én! - e strófával köszöntötte az ezredfordulót Cseh Tamás a Mélyduma keringő című dalában. Mi 2023-at búcsúztatjuk Hatlaczki Balázs fotóival, melyekhez - szilveszteri hangulatban - Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője írt képaláírásokat. Boldog és békésebb újévet kívánunk minden drága olvasónknak, nézőnknek!Ha nem védjük meg magunkat, ugyanúgy tapossák el a szabadságunkat, mint a lengyelekét - Stefka István és Huth Gergely a Mi kérdezünkben
"A lengyel jobboldal által német ügynöknek nevezett egykor konzervatív, majd baloldali, mára gyakorlatilag szélsőbaloldali Donald Tusk miniszterelnökké választása óta felfüggesztették a jogállamot Lengyelországban. Egyik legelső intézkedéseként az Alkotmánybíróság határozatával szembe menve verőemberekkel elfoglalta a köztévét. Az egyik névtelen verőember bántalmazta a Jog és Igazságosság egyik képviselőjét. Tusk szándékaira jellemző, hogy kulturális miniszternek az állambiztonság egyik ezredesét nevezte ki. A Nyugat és Brüsszel hallgat, Vera Jourová a nyilvánvaló jogsértések ügyében annak ellenére nem szólalt meg, hogy éppen Lengyelországban tartózkodott" - így foglalta össze a Varsóban zajló drámai eseményeket az Origo és ezzel az idézettel indította a beszélgetését Huth Gergely és Stefka István a PestiSrácok videóműsorában.Ajánljuk még

















