huth gergely
A fékek és egyensúlyok hamis rendszerére építő liberális demokrácia helyett fokozatosan egy új rendszer jött létre – Huth Gergely a Magyar Nemzetben
A máskor az utolsó töltényig küzdő Fidesz–KDNP a 2019-es kampányban egyáltalán nem követte a változó közhangulatot, szinte előreengedték az új kérőket, miközben a jobboldali média a csaknem totális közösségimédia-cenzúra, a promóciós fiókok általános blokkolása miatt megbéklyózva küszködött. Az elmúlt hét kampányeseményei ugyanakkor átütők voltak: Szentkirályi Alexandra szokatlan határozottsága, Menczer Tamás markáns debütálása és a most részletesebben nem taglalt, de erőt sugárzó, magabiztos pénteki miniszterelnöki beszéd is azt jelezte: ezúttal nem lesz pardon. A kritikus világpolitikai helyzetben nincs helye udvariaskodásnak és előzékenységnek, elő kell venni a görbe szablyát és a legjobb formánkat, mert az ország és Európa túlélése a tét! – olvasható Huth Gergely a Magyar Nemzetben megjelent, A történelem főutcáján című publicisztikájában.Törzsi gondolkodás és szelektív érzékelés – Huth Gergely vs. Puzsér Róbert
A Transzparens Újságírásért Alapítvány által szervezett vitaesten ezúttal Huth Gergely és Puzsér Róbert feszültek egymásnak. A felek jobbnál jobb érvekkel bombázták egymást, az igazán érdekes rész azonban a közönségkérdések után következett. Fontos kiemelni, hogy bizonyos körökben Puzsér Róbert gyakran hektikus gondolatmenete és hitvallása még mindig komoly népszerűségnek örvend. A hívek szinte azonnal lecsapnak Puzsér nyilvános rendezvényeire, hogy töretlen figyelemmel adózzanak a Mesternek. Ezúttal is ez történt. Pontosan ezért volt különösen érdekes megfigyelni, hogy milyen jellegű kérdések érkeztek a közönségtől. Ezeket fogjuk most elemezni.Puzsér Róbert cinikus válaszai is azt bizonyítják, hogy a neobolsevik baloldal egyre védhetetlenebb (videó)
A Transzparens Újságírásért Alapítvány ismét egy fantasztikus vitaesttel örvendeztette meg a közönséget, ezúttal Huth Gergely és Puzsér Róbert egymásnak eresztésével. A felek megvitatták a brüsszeli konzervatív konferencia, a NatCon botrányát (erről bővebben ITT írtunk), a szólásszabadság korlátozásának veszélyeit, valamint a kommunisták visszatérésének társadalmi hatásait. A vita során Puzsér Róbert bírálta a brüsszeli rendőri jelenlétet, míg Huth Gergely szerint ez fegyvertény arra, hogy Európa megismerje a konzervatívok véleményét. A kommunisták felbukkanása és az őket körülvevő politikai feszültségek is terítékre kerültek, amelyeket mindkét résztvevő élesen kritizált. Emellett tárgyaltak az online cenzúra kérdéséről is, amelyben a jobboldali véleményformálók letiltása került szóba.A brüsszeli jogállam pontosan olyan, mint Karácsony Gergelyék korrupciómentes beruházásai – Politikai Pankráció (Videó)
Nehéz megmondani, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt gúnyt űz-e a politikából, vagy komolyan veszi a humort, de tényszerűen igaz, hogy a XII. kerületi előválasztáson köröket vertek a hagyományos ellenzéki pártokra. Huth Gergely szerint ez a választók szembeköpése, Varga Etele azonban úgy látja, hogy a viccpártnak indult "kutyák" mintha kezdenék komolyan venni magukat. Ezt követően szóba került a Lánchíd körül kialakult korrupciós botrány és a Brüsszelben betiltott NatCon nevű rendezvény is, ahol Orbán Viktor is felszólalt. A felek megegyeztek abban, hogy a korrupciót fel kell számolni, a NatCon betiltása pedig szó szerint a demokrácia és a jogállam arcon köpése, azonban mégis komoly vita alakult ki Huth Gergely és Varga Etele között. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!Idén a környékünk, a hazánk és a kontinensünk sorsáról is döntenünk kell – Beszélgessen a PS csapatával Biatorbágyon április 16-án
Minden választás előtt abban a hitben vagyunk, hogy az éppen aktuális lesz a legfontosabb választás, de bármennyire is klisé legyen ez a mondás, a helyzet az, hogy ez minden esetben igaz, mert minden választáskor kapunk egy lehetőséget arra, hogy az elkövetkező évekről döntsünk, arról, hogy hogyan alakul a településünk, az országunk, vagy éppen a kontinensünk sorsa. Ezek lesznek elsősorban a témái a PestiSrácok.hu biatorbágyi kerekasztal-beszélgetésének, ahol arról is szó esik majd, hogy miért akarja megbuktatni Orbán Viktort az ellenzék az önkormányzati választásokon, illetve, hogy mekkora veszélyt jelentenek azok az álcivil szervezetek, amelyek a függetlenség leple alatt kőkemény ellenzéki programot szeretnének megvalósítani országszerte. És ha tetszik ha nem, Magyar Péterről is szó lesz.A Békemenet mi vagyunk! – Március 15-ei ünnepi pódiumbeszélgetés Bayerrel, Lentulaival, Huthtal és Kohánnal (VIDEÓ)
A miniszterelnök március 15-i beszédét követően "lelki Békemenetet" tartottak a Polgári Mulatóban a meghatározó jobboldali újságírók részvételével. Az ünnepi Sajtóklub keretében a résztvevők, Bayer Zsolt, Lentulai Krisztián, Huth Gergely és Kohán Mátyás a miniszterelnöki beszédet is részletesen kielemezték.Talpra, magyar! – Összegyűjtöttük a március 15-i ünnepi programokat
Az 1848-as forradalom napján, március 15-én reggel 9-kor a szokásoknak megfelelően felvonják Magyarország lobogóját a Kossuth Lajos téren, amit egy ünnepélyes huszármenet követ a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, ahol fél 11-kor kezdődik a díszünnepség, amelynek részeként beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. Idén a baloldali pártok nem tartanak közös demonstrációt, bár Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Szabad sajtó útján mond beszédet, és várhatóan a polgármesterjelölteket is bemutatja.Görcs a románok boldogságán – Huth Gergely cikke a Magyar Nemzeten
A román miniszterelnök azt állította, hogy nem volt és nem lesz Székelyföld. Ugyanezt mondja az AUR nevű fasiszta párt a román parlamentben, amely azzal szórakoztatja az erdélyi magyarokat, hogy különféle becsmérlő kijelentéseket tesz rájuk. Ki a magyarokkal! – írják fel például a molinókra, még a parlamentben is, vagy az úzvölgyi temetőben skandálják, hogy »Magyarok, menjetek vissza Mongóliába«. A hatóságok pedig semmit nem tesznek – idézi cikkében a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Huth Gergely az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnökének, Németh Zsoltnak a szavait. Hozzáteszi, hogy csak képzeljük el, mi történne, ha a magyar miniszterelnök a cigány, a német vagy a zsidó közösséget sértegetné itthon, vagy megkérdőjelezné annak múltját, létezését. Pedig nem kellene.A Momentum büszkén árulja a hazát, miközben Magyar Péter messiásként tündököl – Politikai Pankráció
A mai Politikai Pankrációban ismét Móna Márkot köszönthettük, aki Huth Gergellyel, a PestiSrácok főszerkesztőjével vitatta meg a közélet aktuális ügyeit. Első körben átbeszéltük a Momentum tevékenységét, ami minden tekintetben kimeríti a hazaárulás fogalmát. Még ha el is vonatkoztatunk a jogi oldalától, a Momentum brüsszeli aknamunkája akkor is gyomorforgató. Minden áron el akarják gáncsolni Orbán Viktort, még akkor is, ha emiatt magyarok százezreinek, de inkább millióinak ártanak. Ezt követően megpróbáltunk rájönni, mi Magyar Péter legújabb terve, majd arra jutottunk, hogy vélhetőleg messiási szerepet szánt magának (Márki-Zay után szabadon). Szóba került még Karácsony Gergely félmilliárdos "mikroadománya" is, aminek jelentős része külföldi valutában érkezett, és amit egy pedáns aktivista még sorszám szerint össze is rakott. Végül pedig megvitattuk az operaház büféjének történetét is, ami bár csak egy szűk réteget érint, a baloldali sajtó mégis országos botrányt kíván kreálni belőle. Nézd meg a teljes videót!Ajánljuk még