időközi polgármester-választás
Megbukott az érpataki modell: nem Orosz Mihály Zoltán nyerte a vasárnapi voksolást
A független Nagy Imre Attilánét választották meg Érpatak vezetőjének a vasárnap megtartott időközi polgármester-választáson - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község jegyzője.Márki-Zay beismerte: azelőtt rúgták ki, hogy az ellenzék jelöltje lett (Videó!)
Lassan tragikomikussá kezd válni a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás: Márki-Zay Péter – aki papíron függetlenként, a valóságban azonban az összes ellenzéki párt támogatottjaként indul – beismerte a Blogstarnak, hogy mégsem azért rúgták ki a munkahelyéről, mert elindul a választáson, hanem már korábban megváltak tőle. Közben megszólalt Hernádi Gyula is, aki közleményben cáfolta, hogy kizárták az MSZP-ből. Ő az a volt szocialista, aki Márki-Zay Péterrel szemben akar indulni a választáson.Hódmezővásárhelyen az ellenzék jelöltje vitte a politikát a templomba
Hazugságokkal kampányol az ellenzéki pártok polgármester jelöltje, Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen, ráadásul bár helyi plébánost megnyilvánulásáért durva kritikák érték az ellenzék részéről, épp Márki-Zay volt, aki az egyházközösséget bevonta a politikába és konkrétan a választási kampányba - erről beszélt a Magyar Hírlapnak a Fidesz vásárhelyi polgármester-jelöltje. Hegedűs Zoltán, aki egyébként 14 éve képviselő Hódmezővásárhelyen, arra is kitért, hogy az időközi polgármester választáson a település fejlődésének töretlensége és jövője a tét.Közös jelöltet állít az MSZP és a Jobbik a hódmezővásárhelyi időközi választáson ? (frissítve!)
Január 6-án már indul a kampány Hódmezővásárhelyen az időközi polgármester választáson, az ellenzéki pártok a mai napig nem neveztek meg jelöltet. A Vásárhely24 információi szerint a nagyobb ellenzéki pártok, az MSZP és a Jobbik egy közös jelöltet állíthatnak, aki dr. Márki-Zay Péter közgazdász lehet."Van még ötezres... kértek ti is?" - Tagadja a választási csalásról szóló vádakat a Momentum
Ahogy arról az MTI híre alapján a legtöbb portál beszámolt, megsemmisítette a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) a december 17-én, Pusztahencsén tartott időközi polgármester-választás eredményét. A határozat szerint a választást a kampánytilalom megsértése, illetve a választás anyagi juttatással befolyásolása miatt meg kell ismételni, az új választás időpontját január 14-re tűzték ki. A szavazáson alulmaradt polgármesterjelölt, Iker Ibolya nyújtott be kifogást, amit a helyi bizottság elutasított, majd a területi befogadta. Ő egyébként a polgármester a településen 2014 óta, csak a testület feloszlatta magát szeptemberben, épp a szavazatvásárlós ügybe keveredett Bán előterjesztésére - írja az Index.Ajánljuk még