idősotthon
Karácsony megpróbált ütős választ adni Kovács Zoltánnak - ezt még gyakorolnia kell
Karácsony Gergely kora este a Facebook-oldalán próbált visszavágni Kovács Zoltánnak, aki ma arra szólította fel a főpolgármestert, hogy koncentráljon a budapesti idősotthonok fenntartására. Az államtitkár kritikus megjegyzésére Karácsony vélhetően egy igazán frappáns válasszal próbált reagálni, ami végül kínos magyarázkodásba fulladt.Kovács Zoltán: A járvány leginkább a fővárosi idősotthonokban terjed
Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan és kétségbeesetten terel, miközben az elmúlt hetek adataiból nyilvánvaló, hogy a járvány leginkább a fővárosi idősotthonokban terjed – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton közösségi oldalán.Farkas Örs: A fővárosi fenntartású idősotthonok minden tizedik lakója koronavírus-fertőzött
Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerint míg a nem fővárosi fenntartású otthonok gondozottjainak 1%-a sem fertőzött, addig a fővárosi intézmények minden tizedik lakója igazoltan az. A szóvivő úgy fogalmazott, hogy nem egyedi esetről van szó.Nincs fertőzésgyanús eset a debreceni Szávay utcai idősek házában
Nincs fertőzésgyanús eset sem a gondozottak, sem a dolgozók között a debreceni Szávay Gyula utcai idősek házában –közölte az intézmény vezetője csütörtökön az MTI-vel, miután befejeződött a hajdú-bihari kormányhivatal egészségügyi ellenőrzése a helyszínen.Folyamatosan ellenőrzik vidéken is az idősotthonokat
Újabb ellenőrzést tartottak a Somogy Megyei Kormányhivatal járványügyi munkatársai a balatonföldvári IRIS Ápolási Intézetben pénteken. A szakemberek a fertőtlenítőszerekre, az eljárásrendre, az izolációs helyiségekre és a dolgozók képzettségére kiterjedő szerdai vizsgálat után ezúttal az intézet II. számú telephelyén főként az érkező betegek fogadását, elhelyezését vizsgálták.Jutalmat kapnak a fővárosi fenntartású idősotthonokban dolgozók – Az Origo információ szerint hat fővárosi idősotthonban jelent meg a fertőzés
Egyszeri pénzbeli jutalmat kapnak a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő idősotthonokban dolgozók a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben megnövekedett munkájuk elismeréseként – döntött a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva Karácsony Gergely főpolgármester.Koronavírus: hat fővárosi fenntartású idősotthonban van jelen a fertőzés
Müller Cecília országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint az országban eddig 27 idősotthonban igazoltak már koronavírus-fertőzést, 628 gondozott, 87 dolgozó fertőzött, és már 66 idős ember halt meg.Pesti úti idősotthon: rühes volt az egyik áldozat
Karácsony Gergely állítása ellenére higiénés problémák voltak a Pesti úti idősotthonban. Sajtóinformációk szerint rendőrségi eljárás indult azután, hogy április elején elesett és két nap múlva a kórházban meghalt egy 86 éves idős asszony. Az áldozatról később kiderült, hogy rühes volt. Állítólag a kórház kezdeményezett hatósági eljárást rendkívüli halál gyanúja miatt. Mióta a járvány betette a lábát Magyarországra, a fővárosi fenntartású idősotthonban 287 lakó és 22 dolgozó fertőződött meg koronavírussal és közülük 29 idős ember meghalt.WHO: Az Európában elhunytak fele idősotthonokban veszítette életét
Olaszországban regisztrálták eddig az új koronavírus-járvány legtöbb halottját Európában, és a hivatalos adatok szerint közülük több, mint hétezren idősotthonokban veszítették életüket, amelyeket a fertőzés terjedésének első heteiben nem zártak le a látogatók előtt az olasz sajtó pénteki beszámolói szerint.Ajánljuk még