igor konasenkov
Orosz szóvivő: a hadművelet kezdete óta több mint ötezer ukrán drónt semmisítettek meg
Az ukrajnai orosz hadművelet kezdete óta több mint ötezer ukrán drónt semmisítettek meg az orosz csapatok - közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve. A tábornok szerint csak az utóbbi egy nap folyamán az orosz légvédelem tizennégy ukrán drónt, kilenc HIMARS-, illetve Uragan rakétát semmisített meg. Konasenkov szerint az ukrán hadsereg 670 katonát vesztett egy nap alatt, közülük 280-an a Donyeck régióban dúló harcokban estek el.Orosz szóvivő: precíziós csapást mértek a nyugati harckocsik őrzésére szolgáló létesítményekre (Videó)
Az orosz hadsereg tengerről indított, nagy hatótávolságú fegyverekkel mért precíziós csapást csütörtökre virradóra az ukrán erők és "külföldi zsoldosok" körleteire, valamint a nyugati harckocsik őrzésére szolgáló létesítményekre – közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve.Orosz szóvivő: két ukrán tábornokot és tiszteket, "zsoldosokat" ölt meg a kramatorszki rakétacsapás
Életét vesztette az ukrán fegyveres erők két tábornoka, amikor kedden a donyecki régióban lévő Kramatorszkban vezérkari értekezlet közben precíziós csapás érte az ukrán 56. önálló gépesített lövészdandár ideiglenes állomáshelyét. A helyszínen meghalt tisztek száma elérhette a félszázat, a külföldi "zsoldosoké" és tanácsadóké pedig a húszat – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve.Üzemanyagraktárak megsemmisítését jelentette be az orosz katonai szóvivő
Precíziós csapásokkal semmisítette meg az orosz légierő az ukrán hadsereg Donyec-medencei csapatát kiszolgáló olajfinomító és üzemanyagtároló létesítményeket – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a szerdai hadijelentést ismertetve.Liman felől is támad az ukrán hadsereg
Az ukrán fegyveres erők a hétvégén Limannál is próbálkoztak támadással a korábban ostromlott frontszakaszok, Donyeck körzete, a donyecki régió déli része és Zaporizzsja mellett – derült ki az orosz védelmi minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov altábornagy által vasárnap ismertetett hadijelentésből.Nyugati haditechnika megsemmisítéséről számolt be az orosz katonai szóvivő
Külföldi gyártmányú haditechnikai eszközök tárolásának helyszínére mért csoportos csapást éjjel Ukrajnában nagyhatótávolságú, tengeri indítású, precíziós fegyverekkel az orosz hadsereg - közölte a hétfői hadijelentést ismertetve Igor Konasenkov altábornagy, az orosz hadsereg szóvivője.Az oroszok állítják, visszaverték az ukrán támadásokat, tankok tucatjait semmisítették meg
Több tucatnyi páncélos megsemmisítésével verte vissza az ukrán támadásokat az orosz hadsereg, a legsúlyosabb harcok a zaporizzsjai frontszakaszon folytak – jelentette ki Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.Ukrán támadások visszaveréséről számolt be az orosz katonai szóvivő
Visszavertek az orosz fegyveres erők minden szárazföldi és tengeri ukrán támadást az elmúlt napon – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium szóvivője.Belgorodi ukrán betörési kísérletek visszaveréséről számolt be az orosz védelmi tárca
Visszaverték az orosz katonai és határvédelmi egységek ukrán fegyveresek három arra irányuló kísérletét, hogy behatoljanak Belgorod megyébe, és ott terrortámadást hajtsanak végre a polgári lakosság ellen – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.Ajánljuk még

















