ii. kerület
Baranyi jogszabályt szegve titkolózik, a II. kerület pedig nemes egyszerűséggel letiltotta kolléganőnk email címét – így áll a baloldali kerületek átláthatósága
Baranyi Krisztina úgy tűnik, hogy a jogi eljárással is inkább szembenéz, semhogy Ferencváros gazdálkodásáról közérdekű információkat közöljön. A PestiSrácok.hu számos bal- és jobboldali önkormányzathoz közérdekű adatigényléssel fordult, ebben arra kérdeztünk rá, milyen fordulatot vett az általuk vezetett kerület és/vagy település pénzügyi helyzete a 2019 októberi választásokat követően. Az általunk küldött adatigénylésre a megkérdezettek többsége határidőn belül, érdemben válaszolt, ezeket is górcső alá vesszük majd természetesen, először azonban a titkolózó polgármesterekkel kezdünk, akik nem hajlandóak a közérdekű információkat sem megosztani, amire egyébként jogszabály kötelezi őket. Baranyi Krisztina például úgy tűnik, ismét tolmácsra szorult, mások pedig ennél egy fokkal szofisztikáltabban próbálták meg elhallgatni tevékenykedésük részleteit: ott van például Dunaújváros, ahol a baloldali városvezetés tudathasadása már odáig fajult, hogy azt válaszolták, hogy nem válaszolnak (kérdés marad, hogy akkor ez most válasz-e, vagy sem), vagy az Őrsi Gergely–Berg Dániel tandem a II. kerületben, akik úgy tűnik, blokkolják kollégánk e-mail-címét a hivatali szervereken. Újabb választókerületet hódítana el Budán a Fidesz-KDNP, településfejlesztővel erősítenének a II. kerületben
Terület- és településfejlesztő geográfus jelöltet indít a Fidesz-KDNP a vasárnapi II. kerületi időközi választáson Bálványkövi István személyében, aki a korábbi, jobboldali városvezetés idején elkezdett, de a baloldali hatalomátvétel után elvetett, lezüllesztett fejlesztések újraélesztését tűzte ki céljául. Ezek közül kiemelkedik a Széna tér rehabilitációja, amely túlmutat a kerületi jelentőségén is, hiszen egész Budapest forgalma számára fontos lehet a terület felújítása. A júliusban elhunyt Tompa János (DK) helyére írtak ki vasárnapra időközi választást, a tisztségért hárman indultak: Bálványkövi István (Fidesz-KDNP), terület- és településfejlesztő geográfus, Hildebrand Krisztián (Magyar Kétfarkú Kutya Párt), illetve Nagy Eszter, az Európai Föderalisták Uniójának (UEF) magyarországi egyesületének elnöke. Az Európai Egyesült Államok felépüléséért lobbizó Nagy Eszterről készült tényfeltáró anyagunkat ITT olvashatják. Másfél milliós fizu Őrsi polgármesternek - A "kivéreztetett" II. kerületben a képviselők illetményét is megemelték
Amikor 2019 októberében politikai fordulat következett be a főváros vezetésében, Iványi Gábornak sem volt miért aggódnia, a MET számára is jutott bőségesen a közpénzből - Karácsonyéknak köszönhetően. Emlékezetes, a főpolgármester közösségi oldalán jelentette be: Iványinak ötmillió forintot adományoz, hogy kisegítse őt és csapatát a bajból. Sikerült. Sőt, a több milliós köztartozást is elengedte nekik a gázszolgáltató, miután a lelkész telekürtölte a sajtót, milyen sanyarú a jóakaratú ember dolga az Orbán-kormány alatt. Nos, Őrsi Gergely és a II. kerület sem maradhatott le a sorban, Iványiéknak adományboltot nyitottak, de arról sem feledkeztek meg, hogy megemeljék a polgármesteri, alpolgármesteri, bizottsági tagoknak járó tiszteletdíjat, miközben ugye állítólag nagyon kivéreztette őket a gonosz Orbán-kormány. Pikáns, hogy ellenszavazat nélkül fogadták el a javaslatot.