illegális bevándorlás
Apáti Bence: A Migration Aid egy hazudozó, hazaáruló szervezet
Siewert András egy oknyomozó újságírónak – akinek nem sejtette valós kilétét – arról beszélt, hogy Soros és a hozzá kötődő szervezetek legfőbb célja, hogy maximalizálják a milliárdos politikai befolyását Magyarországon. Ráadásul azért, hogy a pénzügyi érdekei érvényesüljenek. „Végeredményben minden a pénzről szól. Ebben biztos vagyok” – jelentette ki a Migration Aid vezetője, aki többek közt arról is beszélt, hogy a szervezet a tranzitzónába való bejárását arra használta fel, hogy illegális adatbázist építsenek a menekültekről, méghozzá titokban. No és persze nekiállt holmi izraeli – értsd: zsidó – titkosszolgálati szálakra is utalgatni, és nem átallotta az ügyet megíró Bayer Zsoltot “lemoszadügynöközni” (!), ami annak fényében különösen izgalmas, hogy néhány hónapja még ő maga, Kálmán Olgánál, egy ízléstelenül nagy sárga csillaggal a pólóján adott egy emlékezetes interjút.Maróth Miklós: Hiába, a tolerancia világbajnokai lettünk
A Polgárok Háza Európa védelmében című előadássorozatának második állomásán Maróth Miklós Széchenyi-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Bevezetőjébenkiemelte, hogy az iszlámban nincs központi tanítóhivatal, a vallás értelmezése egyénileg történik. Látott olyan felvételt az Iszlám Állam tevékenységéről, amelyben egy fegyveres teherautókat állított meg, kiszállította a sofőröket és megkérdezte, a reggeli imában hány leborulás van? Az egyik hármat mondott, a másik négyet, erre lelőtték őket, ugyanis kettő lett volna a helyes válasz. Nagyon kevés ismerettel rendelkeznek tehát a saját vallásukról, s nem az istenükkel való kapcsolatuk problémás, hanem maga a kultúra, amely ezen a talajon létrejött.Heroes Never Die: Félelemben élünk! – egy német nő segélykiáltása (+videó)
Lehetetlennek tűnik az összes bevándorlásellenes videót eltüntetni a világhálóról, pedig sokan kívánják ezt. Mint tudjuk, a Svédországból hazatelepült nőről, vagy a Németországból hazánkba áttelepülni készülő német családról készült felvételeket törölte a legnépszerűbbnek tartott közösségi portál.Mellár „migrációpárti” Tamás és a nem felejtő internet, 2. rész
Mellár Tamásnak mostanában valószínűleg nem a migráció a kedvenc témája, hiszen most már talán maga sem tudja, mit gondol róla, mellette van-e vagy ellene. Minap megírtuk, hogy hiába hazudta magát a Heti Válasz lelkes asszisztálásával a bevándorlás kérlelhetetlen ellenzőjének, az internet nem felejtette el a korábbi, bevándorláspárti Mellár Tamást sem. Sőt, újabb gyöngyszemek kerültek elő, amelyek nemcsak Mellár bevándorláspártiságára világítanak rá megint, hanem az is kiderül, hogy a Jobbikkal kokettáló „független” jelölt bizony az Európai Unió és Magyarország viszonyát is egyfajta főnök–beosztott kapcsolatban képzeli el.Callidus: Vigyázz, mit kívánsz!
Az elmúlt hetekben volt szerencsém számos helyen megfordulni és számos emberrel szóba elegyedni. Amolyan kisemberek ők, vagy ha úgy tetszik, az utca emberei, akik között akadt hentes, fodrász, kórházi ápoló, hivatali tisztségviselő, és természetesen néhány távoli rokon is; utóbbiakkal csak szökő évente találkozik az ember, ha valamely jelentős életesemény úgy kívánja, s ők ilyenkor megkérdik: hogy vagy? És: írogatol-e még? Hát persze, válaszolom, csupán néhány évvel és kilóval gyarapodtam, meg talán némi tapasztalattal, írok rendületlenül, de csak politikáról, mert mi másról is írhatna valaki, akit hidegen hagy a celebek nemi élete? És amikor mindezt önkéntelenül bevallom, még nem is tudom, milyen szellemet engedtem ki a palackból. (PolgárPortál-publicisztika)Simicskó: a jó titkosszolgálati munka segíti a döntéshozókat a helyes intézkedések meghozásában
A leplezett veszélyek jelentik a legnagyobb kihívást - jelentette ki a honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) ünnepi állománygyűlésén. A miniszter kiemelte azt is, a jó titkosszolgálati munka segíti a döntéshozókat a helyes intézkedések meghozásában.Tizennégy határsértőt tartóztattak föl a hétvégén
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken kettő, szombaton nyolc jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron az egyenruhások.Több mint 230 embert fogtak el Észak-Kaliforniában, mert megsértették a bevándorlási törvényeket
Több mint 230 embert fogtak el az amerikai hatóságok egy négynapos művelet során Észak-Kaliforniában, mert megsértették a bevándorlási törvényeket - közölte a szövetségi bevándorlási hivatal helyi idő szerint csütörtökön. Több százan viszont el tudtak menekülni a hatóságok elől, mert egy polgármester időben figyelmeztette őket a készülő razziára.Ajánljuk még