illegális bevándorlás
Észhez tértek Helsinkiben – A finn kormány a bevándorlási politika szigorítását jelentette be
A bevándorlási politika szigorítását jelentette be csütörtökön Petteri Orpo finn miniszterelnök tavaly óta hatalmon lévő jobbközép kormánya.Szijjártó Péter: a migrációügyi egyetértés jó alap a kapcsolat fejlesztéséhez a Dominikai Köztársasággal
Magyarország és a Dominikai Köztársaság is biztonsági kockázatként tekint az illegális migrációra, ez a közös álláspont pedig jó alapot ad a kétoldalú kapcsolat fejlesztéséhez, ahogyan az is, hogy egyik ország sem szavazta meg az ENSZ migrációs paktumát, ellenben mindent megtesznek határaik védelmében – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Santo Domingóban.Szijjártó Péter: Magyarország és a Dominikai Köztársaság szövetségre lépett, hogy megvédjék polgáraikat az illegális migrációtól (Videó)
Magyarország és a Dominikai Köztársaság szövetségre lépett annak érdekében, hogy a képmutató nemzetközi nyomásgyakorlás ellenére is megvédjék polgáraikat az illegális migráció veszélyeitől – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Santo Domingóban.Orbán Viktor: Megvédjük a családokat, nemet mondunk a migrációra!
A mi kezünk nem remeg! Megvédjük a családokat – írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán a migráció Európára gyakorolt hatásairól.Zsigmond Barna Pál: Brüsszel nem kezeli jól a migrációs válságot
Brüsszel nem kezeli jól a migrációs válságot, az elmúlt héten elfogadott migrációs paktum pedig olaj a tűzre – jelentette ki az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán, Röszkén. Zsigmond Barna Pál a röszkei közúti határátkelőhelyen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a tíz jogszabályból álló paktum – noha többen ellene szavaztak vagy tartózkodtak – minden tagállamra kötelező lesz és nyílt meghívót jelent az illegális migránsok számára.Meghívó lesz a brüsszeli migrációs paktum
Az Európai Parlament által szerdán elfogadott úgynevezett migrációs paktum – amely valóban tartalmazza a külföldről irányított hazai baloldal által évek óta tagadott migránskvótát – súlyos beavatkozás Magyarország belső ügyeibe. Szuverenitásprobléma. Persze, várható volt, hogy a migránsbarát politikát még a választások be fogják tolni Brüsszelben. Mindezek ellenére elidegeníthetetlen jogunk, hogy külső politikai nyomás nélkül eldöntsük azt, hogy kiket engedünk be az ország területére, és kikkel akarunk együtt élni. A nemzeti konzultációban, a népszavazás eredményében és a Fidesz (programjának) győzelmében is burkoltan benne van, hogy mi már döntöttünk. A többség nem akar illegális migránstáborokat. Sem a fideszes, sem az ellenzéki szavazó.Szijjártó Péter: a magyar EU-elnökség fontos prioritása a bővítés és a migrációval szembeni fellépés
Az idei soros magyar európai uniós elnökség lehetőséget adhat a már régóta megakadt nyugat-balkáni bővítés előmozdítására és az illegális bevándorlással szembeni fellépés erősítésére – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Gyöngyösön.Ajánljuk még