illegális migráció
"Gyűlölök minden franciát" - ordította a párizsi késelő migráns (Videó)
Franciaországot hibáztatta az afrikai országok elszegényedéséért az a férfi, aki szombaton késsel támadt járókelőkre Párizsban, és arról beszélt, hogy gyűlöl minden franciát, írja a Magyar Nemzet.Brüsszel továbbra sem a migráció megállítására és a külső határok védelmére összpontosít
Brüsszelben továbbra is a migráció kezelése az, ami a gondolkodás középpontjában áll, nem pedig a migráció megállítása, sem pedig a külső határok védelme - hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva csütörtökön.Itt az új ír szájkosártörvény – Szigorú büntetés járhat egy bevándorlásellenesnek ítélt mémért is
Ismeretes: alig egy hete két felnőttet és három gyereket késelt meg egy algériai származású bevándorló. Régóta izzott már a parázs az ír néplélekben, olyannyira, hogy hétből hat nap utcára vonultak valahol tüntetni a nyakló nélkül befogadott embertömegek miatt. Ahelyett, hogy valós megoldást találtak volna a problémára, az ír kormány olyan törvénytervezetet porolt le, amely alapján akár már pusztán azért is megbüntethetnek valakit, ha egy bevándorlásellenesnek ítélt mémet találnak a telefonján. És ami a leghátborzongatóbb jogi nonszensz, hogy ebben az esetben nem a vádnak kell bizonyítania, hanem a megvádoltnak – számolt be a Mandiner.Dobó Géza a PS-nek: Utazási irodához hasonlóan különböző csomagokat kínálnak az embercsempészek, akár 20 ezer eurót is elkérhetnek egy útért (Videó)
Mint korábban a magyar titkosszolgálati jelentésből kiderült: a vajdasági embercsempészek közvetlen kapcsolatban állnak a tálib kormánnyal. Az utóbbi időben megsokszorozódtak a szerb határ mentén lévő fegyveres incidensek, az embercsempészek Kalasnyikovokkal felszerelve, szabadon sétáltak a határ szerb oldalán, és ha a helyiek megpróbáltak bemenni az erdőbe, útjukat állták és azt mondták nekik, hogy „ez itt már Afganisztán”. Hogyan reagálhatnak a magyar határőrök, ha közvetlenül tüzet nyitnak rájuk az illegális migránsok? Miért félnek a marokkóiak az afgánoktól? Foglalkoznak drogterjesztéssel is az illegális bevándorlók? Mennyibe kerül egy út Afganisztántól Németországig? Ezekről a témákról beszélgettünk Dobó Gézával, a Migrációkutató Intézet kutatójával. Részletek a videóban.Bakondi György: súlyos támadások veszélyeztetik a magyar szuverenitást
Súlyos támadások veszélyeztetik a magyar szuverenitást és ezáltal a magyar emberek biztonságát - hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. A szuverenitás és a biztonság összefüggéséről szólva elmondta, hogy a magyar kormány még 2015-ben úgy döntött: a belső biztonság érdekében megakadályozza, hogy ismeretlen személyazonosságú emberek, a szervezett bűnözés segítségével, jogellenesen behatoljanak magyar területre. Ennek eredménye, hogy Magyarországon nincs terrortámadás - emelte ki. Ugyanakkor - tette hozzá - a döntése miatt szüntelenül politikai támadások érik a magyar kormányt.Föld alatti szobákat, lövészárkokat, temetőket rejtenek a délvidéki erdők
Elviselhetőbb a helyzet a déli határ szerb oldalán, amióta a belügyminisztérium alá tartozó speciális egységek tábort vertek a Délvidéken, s aktívan megkezdték az embercsempész terrorista bandák felszámolását. Arról azonban nem beszélhetünk, hogy megoldódott volna a probléma. A helyi lakosság nyugodtabb, hiszen nappal nem találkoznak a migránsokkal, csak éjszaka mozognak a kisebb csoportok. A fegyveres összecsapások is ritkábbak és csak jóval távolabbról, az erdőből hallani fegyverdörgést. A szerb kormány, illetve a hatóságok azt ígérik, a speciális egységek nagy létszámú jelenléte mindaddig marad, amíg arra szükség van. Amit azonban az erdőkben találnak az akciók során, aggodalomra ad okot, mert arra utal, hogy a terrorista csoportok, akik kvázi fennhatóságuk alá vették az elmúlt években a határmenti területet, hosszú távra terveztek. Elképesztő infrastruktúrát építettek ki álcázva az erdőkben, s a föld alatt, TikTok-videóikban pedig azt üzenik, hogy Szerbia az ellenségükké vált.Rétvári Bence: az EU saját alapértékeivel megy szembe (Videó!)
Az Európai Unió (EU) saját alapértékeivel megy szembe, amikor a béke szorgalmazása helyett háborút finanszíroz, és sok esetben kerüli a konszenzusos döntéseket - hangoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Hajdúnánáson. A nemzeti konzultációról tartott lakossági fórumon Rétvári Bence azt mondta, meg kell védeni Magyarország szuverenitását, ehhez ezúttal is kikérik a lakosság véleményét.Ha csak siránkozik és nem tör ki a bezártságból a nemzeti oldal, egyenként vadássza le a médiumainkat a liberális cenzúra (Karanténvlog)
Immár három és fél éve kezdődött a Karanténvlog pályafutása, bő két éve pedig a YouTube-on is rajta vagyunk. A videómegosztón töltött teljes időszak a folyamatos fejlődésről, és egyben az állandó túlélési harcról szólt a vlog életében, amely az utóbbi napokban csúcsosodott ki, amikor egymás után két videónkat is törölték. Az illegális migráció és a muszlim hódítás veszélyeit taglaló anyagunk néhány óra elteltével, gyűlöletkeltés címszóval került törlésre, közben ennyi idő alatt is több ezren nézték meg a videót a YouTube-on. A Google nyilvános videómegosztója ugyanis hiába nyíltan és elkötelezetten liberális, éppen a saját elveivel megy szembe, amikor minden, a sajátjával ellenkező véleményt tilt, töröl és földbe döngöl. Jól tudjuk, hogy milyen aljas módszerekkel, fittyet hányva a józan észre törölték a PestiSrácok.hu YouTube-csatornáját 60 ezer feliratkozóval, és azt is tudjuk, hogy számos jobboldali, a nemzeti oldalhoz tartozó vlogger és influenszer jár hasonló cipőben. De akkor miért vagyunk még mindig az ő csatornájukon, miért pitizünk, hogy túléljük, miért mi alkalmazkodunk az ő szabályaikhoz? Hiszen tudnánk mi saját platformot is létrehozni, ahol valóban szólásszabadság lenne és nem a diktatórikus hajlamait kéjesen gyakorló baloldal döntene arról, hogy mit mondhatunk és mit nem. A kérdés nem új, válaszok azonban még nincsenek meg.Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.Ajánljuk még