index
Visszavásárolta az Indamedia az Index.hu részvényeit
Visszavásárolta az Indamedia az Index.hu részvényeit. Szombathy Pál jelenlegi vezérigazgató-főszerkesztő közös megegyezéssel távozik az Indextől, Bodolai László, a korábban a hírportál munkáltatói jogait gyakorló alapítvány kuratóriumi elnöke pedig a jövőben médiajogászként támogatja a csoport működését.Menesztik az Index főszerkesztőjét, Szombathy Pált
A hvg.hu értesülései szerint egy céges konfliktus miatt leváltották az Index főszerkesztőjét, Szombathy Pált. A kiadónál történt változások érinthetik Bodolai László igazgatósági elnök pozícióját is.Ismét Müller Cecíliát ekézik – ezúttal az Index igyekszik mocskolni a tisztifőorvost
Úgy tűnik, hogy a lejáratási szándék és az elemi rosszindulat csúcsra jár az ellenzéki média felületein. Bár Müller Cecília már számtalan alkalommal vált a frusztrált balliberális tábor céltáblájává, úgy tűnik, hogy mindig van lejjebb. Ezúttal az Index kezdett hiánypótló tényfeltárásba az országos tisztifőorvos személyét illetően, amikor is azt a döntő felfedezésüket publikálták, hogy Müller Cecília nem újított meg olyan képesítéseket, amelyekre jelenlegi munkája során nincs szükség.Rossz irányba "indexeltek", teljesen hamis adatokkal támadta a kormányt az Index
Tegnap az Indexen megjelent egy cikk, amely a szokásos módon lehúzta a gazdaságvédelmi akcióterv keretein belül megindult kkv védelmi programot. Ezzel sikerült megdönteniük a saját rekordjaikat is, eddig ugyanis ügyeltek arra, hogy a hírtartalomban legalább egy igazságot tartalmazzon egy-egy írásuk. Most ez sem jött össze. Röviden: a „Dühösek a kkv-k: alig csordogál a beígért segítség” címmel megjelent anyagukban egyetlen adat és állítás sem felel meg a valóságnak. Le is kellett venniük a honlapjukról.Távozik az Index egyik főszerkesztő-helyettese
Próbaideje lejártával megszüntették Balogh Ákos Gergely főszerkesztő-helyettesi megbízását az Indexnél. A hírt Balogh is megerősítette, mivel a próbaidő lejártával született a döntés, így hivatalosan azt nem kellett indokolni – tudta meg a 24.hu.A telexesek hazudtak az indexeseknek, sok kollégájukat hagyták az út szélén
Az Index olvasottságán nem nagyon látszik, hogy már nem az indexesek csinálják, ahogy a Telex olvasottságán se nagyon látszik, hogy az indexesek csinálják. Az különösen bájos, olyan progresszív és liberális egyszerre, hogy valahogy nem mindenkit vettek át az új indexes szerkesztőségbe a régi indexesek, pedig nyilván nem azzal vették rá az egész szerkesztőséget, az összes kollégájukat a felmondásra, hogy lesznek olyanok, akik nem férnek bele a Telex nevű Index koncepciójába. De egy dolog ugye a politikai állásfoglalás, a lázadás a diktatúra ellen és egy másik a jéghideg gazdasági racionalitás.Pokolba a magyar büszkeséggel: őseink sima "rabló zsoldosok" voltak a kommunista történész liberális lánya szerint
A liberálisok és kommunisták mindig szerették megmondani, hogy mit jelent a demokrácia, ők azonban sosem kívántak élni vele. Legyen szó államberendezkedésről vagy az egyén legapróbb döntéseiről, ők fensőbbségesen kioktattak mindannyiunkat. Így történt ez most is, amikor szóba kerültek az új történelemkönyvek, melyben például az egyesek által halszagúnak aposztrofált finnugor elmélet csak egyik a sok közül és nem kizárólagos. A nemzeti büszkeség mindig zavarta azokat, akik magukat történésznek adták ki, de közben a magyarságot lenézték és életpályájuk abból állt, hogy igyekeztek kisebbíteni nemzetünk sikereit. Az egyik legjobb példa az a Berend Nóra, akit a magát továbbra is függetlennek nevező Index szólaltatott meg az ügyben. Ne legyenek kétségeink, szóba került a demokrácia féltése, az ideológiai elnyomás és persze megtudhattuk a nagyra becsült Berend Nórától azt is, hogy őseink egyszerű "rabló zsoldosok" voltak, akik pénzért bármit megtettek, elvégre ezt mondták a nyugati évkönyvek. Vissza a kommunizmusba, pokolba a magyarba büszkeséggel.Ajánljuk még

















