indiai variáns
Koronavírus: az indiai mutáns negyven százalékkal fertőzőbb, mint a brit
Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított, Delta néven nyilvántartott változata az eddigi variánsoknál hozzávetőleg negyven százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése – mondta vasárnap Matt Hancock, a brit egészségügyi miniszter.A brit egészségügyi miniszter szerint negyven százalékkal fertőzőbb a Delta variáns
Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított, Delta néven nyilvántartott változata az eddigi variánsoknál hozzávetőleg negyven százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése – mondta vasárnap a brit egészségügyi miniszter.A WHO szerint az Indiában megjelent variánsnak csak az egyik változata aggasztó
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közölte: a koronavírus először Indiában megjelent B.1.617-es variánsának csak a delta, B.1.617.2-es mutációja számít aggodalomra okot adónak, a másik kettő nem. A WHO heti járványügyi jelentése szerint a B.1.617.2-höz képest alacsonyabb fertőzési mutatókat figyeltek meg a többi változatnál.Három vakcinatípus is alkalmas lehet a 16 év alattiak oltására
Magyarország a felnőtt lakosság körében világszínvonalon is az élvonalba tartozik átoltottság tekintetében. A 18 év felettiek átoltottsága olyan magas, hogy jelenleg már ott tartunk, hogy több a vakcina, mint az oltásra jelentkezők száma. A veszélyeztetett korosztály tekintetében Magyarországhoz hasonlóan élen járó átoltottsággal rendelkező országokban is hasonló helyzet alakult ki, amelynek köszönhetően számos helyen elkezdték a gyermekek oltását. A kisebb gyermekek beoltása pedig hamarosan akár kulcskérdéssé is válhat, ugyanis kutatások szerint a koronavírus indiai variánsa már a legfiatalabbakra is veszélyes lehet. Ugyanakkor ez számos kérdést felvet a vakcinák gyermekekre gyakorolt hatása kapcsán, illetve a hatékonyság terén is. Összeszedtük az eddigi, külföldi tapasztalatokat.Az indiai variáns miatt felgyorsítják Angliában az 50 éven felüliek oltását a második dózissal
Az új típusú koronavírus indiai variánsának nagy-britanniai megjelenése miatt lerövidítik az 50 éven felüliek esetében az oltás első és második dózisának beadása közötti időt – mondta Boris Johnson brit miniszterelnök.Oroszországban is megjelent az indiai variáns
Oroszországban is megjelent a koronavírus indiai variánsa: a kórokozót Uljanovszkban tanuló indiai diákoknál azonosítottak – jelentette csütörtökön a Kommerszant című orosz napilap.Az Indiából történő beutazások korlátozását ajánlja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság azt javasolta az uniós tagállamoknak, hogy tegyenek összehangolt intézkedéseket az Indiából Európába történő, nem feltétlenül szükséges utazások ideiglenes korlátozására a koronavírus indiai változata terjedésének visszaszorítása érdekében – közölte szerdán az uniós bizottság.Koronavírus – Már a szomszédainknál is terjed a vírus indiai mutációja
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb járványügyi adatai szerint már negyvenkilenc országban, köztük a szomszédos országokban, Ausztriában, Romániában, Csehországban és Szlovákiában is jelen van a koronavírus indiai mutációja.Jakab Ferenc: kisebb lehet a vakcinák hatékonysága az indiai variánssal szemben
Már Angliában és Amerikában is gondot okoz a koronavírus indiai mutánsa is, de már 19 másik országban is kimutatták a jelenlétet – erről beszélt Jakab Ferenc az ATV Híradónak. A virológus hozzátette, a mutáns gyorsabban terjed és feltételezhetően súlyosabb betegséget is okoz, ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy valamilyen szinten az immunrendszert is képes kijátszani.Ajánljuk még