Pesti Srácok

Koronavírus: az indiai mutáns negyven százalékkal fertőzőbb, mint a brit

null

Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított, Delta néven nyilvántartott változata az eddigi variánsoknál hozzávetőleg negyven százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése – mondta vasárnap Matt Hancock, a brit egészségügyi miniszter.

Matt Hancock a BBC televízió politikai magazinműsorában elmondta: a brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legmeglapozottabb becslése utal arra, hogy a Delta variáns negyven százalékkal fertőzőképesebb lehet a korábbi vírusváltozatoknál. Matt Hancock szerint a fertőződések száma kis mértékben emelkedett, a súlyos betegek száma nem növekszik. Hancock hangsúlyozta ugyanakkor: a fertőződések száma kis mértékben emelkedett ugyan, de a jó hír az, hogy a kórházi kezelésre szoruló súlyos betegek száma nem növekszik. Hozzátette, az esetek nagy többségében olyanok kerülnek kórházba Covid-19-cel, akiket még nem oltottak be a koronavírus elleni vakcinával. Korábban az indiai mutáns mindhárom változatát veszélyesnek ítélte meg az Egészségügyi Világszervezet, most azonban kiderült, hogy új nevén a Delta, azaz a B.1.617.2-es változat a legfertőzőbb – írja az Indirekt. Gyorsan terjed, halálosabb, és lehetséges, hogy a vakcinák nem hatnak kellő mértékben a variánsra. A WHO a másik két variánssal kapcsolatba elmondta, hogy azoknál alacsonyabb fertőzési mutatókat figyeltek meg.

Forrás: Indirekt; Fotó: MTI/AP/Rafik Makbúl

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.