matt hancock
Koronavírus: az indiai mutáns negyven százalékkal fertőzőbb, mint a brit
Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított, Delta néven nyilvántartott változata az eddigi variánsoknál hozzávetőleg negyven százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése – mondta vasárnap Matt Hancock, a brit egészségügyi miniszter.A brit egészségügyi miniszter szerint negyven százalékkal fertőzőbb a Delta variáns
Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított, Delta néven nyilvántartott változata az eddigi variánsoknál hozzávetőleg negyven százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése – mondta vasárnap a brit egészségügyi miniszter.Brit egészségügyi miniszter: az oltások védenek az indiai variáns ellen is
Az új típusú koronavírus indiai variánsa a jelek szerint más változatoknál könnyebben terjed, azonban egyre nagyobb bizalommal kijelenthető, hogy az oltások e variáns ellen is védelmet nyújtanak - mondta vasárnap a brit egészségügyi miniszter. Matt Hancock a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott, hogy a hivatalosan B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott indiai koronavírus-variáns több helyen, de kis számban okozott fertőzéseket Nagy-Britanniában.Már a tízmilliót is meghaladta a beadott második oltások száma Nagy-Britanniában, négyen haltak meg egy nap alatt
Meghaladta a tízmilliót a koronavírus elleni oltásokból beadott második dózisok száma Nagy-Britanniában – közölte hétfőn Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. A legfrissebb adatok szerint tavaly szeptember óta először tíznél kevesebben haltak meg huszonnégy óra alatt a Covid-19 betegségben.Meghaladta a 25 milliót a beadott első oltásdózisok száma Nagy-Britanniában
Meghaladta a 25 milliót a koronavírus ellen beadott első oltási dózisok száma Nagy-Britanniában – jelentette be szerdán Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. Hancock a Twitteren közzétett bejegyzésében az egész ország sikertörténetének minősítette az eredményt, amelyért köszönetet mondott a brit állami egészségügyi szolgálatnak (NHS), a brit fegyveres erőknek, az önkénteseknek, a helyi tanácsoknak és a lakosságnak.Másfél hónapja nem mért alacsony szinten az új fertőzöttek száma az Egyesült Királyságban
A hétfőn ismertetett legújabb adatok szerint csaknem másfél hónapja nem mért alacsony szintre csökkent az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések száma az Egyesült Királyságban. A brit egészségügyi minisztérium hétfő esti ismertetése szerint az elmúlt huszonnégy órában 22 195 új fertőzöttet azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte, ez december 15. óta a legalacsonyabb napi adat. Ugyanakkor Matt Hancock brit egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az állami egészségügyi szolgálatra (NHS) még mindig intenzív nyomás nehezedik a járvány miatt.Az Egyesült Királyságban a nyolcvan éven felüliek fele már megkapta az oltást
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter Twitter-bejegyzésében jelentette be, hogy az Egyesült Királyságban a nyolcvan éven felüliek több, mint fele megkapta a koronavírus elleni oltást. A miniszter úgy fogalmazott: minden egyes "szúrás" közelebb viszi az országot a normális életvitelhez.Újabb angliai térségekben fokozták a készültségi szintet
Anglia további kiterjedt térségeit sorolta szerdán a brit kormány a legmagasabb szintű járványkészültségi fokozat hatálya alá a koronavírus-fertőzések terjedése miatt. Matt Hancock egészségügyi miniszter a londoni alsóházban tartott szerda délutáni ismertetésében közölte, hogy az ötvenhatmilliós Anglia lakosságának immár a háromnegyede él olyan országrészekben, amelyekben a négyfokozatú készenléti skála negyedik, vagyis a legszigorúbb korlátozásokat előíró szintje érvényes.Brit egészségügyi miniszter: még nem sikerült ellenőrzés alá vonni az új koronavírustörzset
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerint még nem sikerült ellenőrzés alá vonni az eddigieknél sokkal fertőzőképesebb, nemrégiben azonosított új koronavírustörzset, ezért volt szükség a vasárnaptól azonnali hatállyal életbe léptetett jelentős szigorításokra Londonban és a környező angliai országrészekben.Ajánljuk még