matt hancock
Tízezer alatt a brit kórházakban ápoltak száma, Észak-Írországban az utóbbi egy napban nem volt haláleset
A nagy-britanniai koronavírus-járvány tetőzése óta először tízezer alá csökkent a Covid-19 betegséggel kórházban kezelt páciensek száma, és a legutóbbi huszonnégy órában – több, mint két hónapja most első ízben – nem jegyeztek fel új halálesetet Észak-Írországban. Matt Hancock egészségügyi miniszter, aki a brit kormány szokásos napi sajtótájékoztatóját tartotta kedd este a Downing Streeten, elmondta azt is, hogy a brit statisztikai hivatal (ONS) számítási módszertana alapján az Egyesült Királyság egészében hatheti mélypontra csökkent a halálozások száma.Húsz perc alatt eredményt mutató vizsgálat próbája kezdődött Nagy-Britanniában
Húsz perc alatt eredményt mutató, laboratóriumi vizsgálatot nem igénylő koronavírus-teszt próbája kezdődött csütörtökön Nagy-Britanniában.A brit miniszterelnök mellett az egészségügyi miniszter és a tisztifőorvos is elkapta a vírust
Pozitív lett Chris Whitty angliai tisztifőovos koronavírus-tesztje. Whitty a brit kormány egészségügyi főtanácsadója is, és az elmúlt hetek mindennapossá vált sajtótájékoztatóin rendszeresen Johnson mellett állva vett részt. Előző nap Boris Johnson miniszterelnök és Matt Hancock egészségügyi miniszter is bejelentette, hogy a betegség enyhe tüneteit észlelték magukon, és az ezután elvégzett koronavírus-tesztjük egyaránt pozitív lett. A brit kormány Skócia-ügyi minisztere, Alister Jack sem érzi jól magát.Egy nap alatt 185-en haltak meg a koronavírus-járványban Nagy-Britanniában
Egy nap alatt 185-tel emelkedett az új típusú koronavírus okozta járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) péntek délutáni tájékoztatása szerint ez azt jelenti, hogy eddig 769-en haltak meg Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedésben. A brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta ez eddig a legnagyobb napi halálozási szám.Ajánljuk még