Pesti Srácok

Húsz perc alatt eredményt mutató vizsgálat próbája kezdődött Nagy-Britanniában

null
Salgótarján, 2020. május 13. Koronavírusteszthez vesznek vérmintát egy férfitől a Semmelweis Egyetem egyik mintavételi pontján, a salgótarjáni Szerpentin úti orvosi rendelőben 2020. május 13-án. A koronavírus-szűrőprogramban a Semmelweis, a debreceni, a szegedi és a pécsi egyetem vesz rész. A programba 17 ezer 780 embert hívtak meg véletlenszerűen kiválasztva. Ők életkorra, nemre és regionálisan is reprezentálják a magyar társadalmat. MTI/Komka Péter

Húsz perc alatt eredményt mutató, laboratóriumi vizsgálatot nem igénylő koronavírus-teszt próbája kezdődött csütörtökön Nagy-Britanniában.

Matt Hancock egészségügyi miniszter, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta csütörtök este a Downing Streeten, elmondta azt is, hogy a brit kormány több, mint tízmillió antitestszűréshez elegendő eszközt rendelt, és ezek alkalmazása a jövő héten kezdődik. Hancock ismertetése szerint a szájból vett mintával működő húszperces teszt célja annak minden eddiginél gyorsabb megállapítása, hogy a vizsgált páciensek szervezetében a szűrés pillanatában jelen van-e a Covid-19 betegséget okozó új típusú koronavírus. A szűrési módszer hat hétig tartó, négyezer emberre kiterjedő próbája a dél-angliai Hampshire megyében kezdődött.

– mondta az egészségügyi miniszter. Hancock elmondta: egy szűkebb létszámú mintán elvégzett antitestvizsgálat arra vall, hogy országosan a lakosság 5 százaléka, London lakosságának 17 százaléka eshetett át koronavírus-fertőzésen.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.