Pesti Srácok

Lemondott a háromgyermekes brit egészségügyi miniszter szexuális kapcsolata miatt

null

Lemondott szombaton Matt Hancock brit egészségügyi miniszter, aki a brit sajtóban megjelent fotók tanúsága szerint bensőséges kapcsolatba került egyik hivatali kolléganőjével.

A nős, háromgyermekes Hancock távozását a kormányzó brit Konzervatív Párton belül is többen sürgették, nem elsősorban a munkatársnőjével kialakított intim viszony miatt, hanem azért, mert a legolvasottabb brit bulvárlap, a The Sun által közölt fotók szerint megsértette a saját minisztériuma által a koronavírus-járvány megfékezése végett érvényben tartott munkahelyi távolságtartási ajánlásokat. Az egészségügyi minisztériumban május 6-án készült, a lap által e héten közölt fotókon Hancock és szintén házasságban élő, ugyancsak háromgyermekes kolléganője, Gina Coladangelo csókolózás közben látható. A brit kormány jelenleg érvényes ajánlásában az szerepel, hogy akik nem otthonról dolgoznak, munkahelyükön lehetőség szerint tartsanak egymástól két méter távolságot.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/AP/Getty/Chris J Ratcliffe

PestiSracok facebook image