Pesti Srácok

A WHO szerint az Indiában megjelent variánsnak csak az egyik változata aggasztó

null

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közölte: a koronavírus először Indiában megjelent B.1.617-es variánsának csak a delta, B.1.617.2-es mutációja számít aggodalomra okot adónak, a másik kettő nem. A WHO heti járványügyi jelentése szerint a B.1.617.2-höz képest alacsonyabb fertőzési mutatókat figyeltek meg a többi változatnál.

A WHO korábban az egész B.1.617-es variánst aggodalomra okot adónak minősítette, ám kedden jelezte, hogy annak csak az úgynevezett delta változata számít továbbra is annak. A variáns B.1.617.1-es, úgynevezett kappa változatát immár csak érdeklődésre okot adó mutációként tartják számon, míg a B.1.617.3-as változatát már annak sem, tekintve, hogy viszonylag ritkán fordul elő. A B.1.617.2-ön kívül a SARS-CoV-2 koronavírus további három variánsát tartják még számon aggodalomra okot adó mutációként, mivel a korábbi vírusváltozatokhoz képest veszélyesebbek; fertőzőbbek, halálosabbak vagy kevésbé lehet hatásos ellenük a védőoltás. Maria Van Kerkhove, a WHO Covid-19-cel foglalkozó technikai csoportjának vezetője elmondta: a vietnami hatóságok által szombaton jelentett új hibrid variáns a delta variációjának tűnik. Az indiai járványügyi helyzet berobbanásáért részben felelőssé tett B.1.617 immár több mint 50 különböző területen van jelen, a variánsnak eddig három mutációját azonosították.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Adzsit Szolanki

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.