infláció
Ha a baloldalon múlna, már "brutális háborús infláció" lenne a Fidesz szerint
Ha a baloldalon múlna, már "brutális háborús infláció" lenne – kommentálta a Fidesz szerdai közleményében azt, hogy a DK-s Varga Zoltán sajtótájékoztatón a kormány felelőtlenségének tulajdonította, hogy történelmi mélypontra került a forint.Varga Mihály: az uniós növekedési rangsor élén kell tartani Magyarországot
Varga Mihály is részt vett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitó fórumán. A pénzügyminiszter szerint a következő években az uniós növekedési rangsor élén kell tartani Magyarországot, hogy mielőbb visszanyerje a járvány előtti fejlődési előnyét. Ennek kapcsán hozzátette: a válságkezelés hatékonyságát bizonyítja, hogy a magyar gazdaság várakozáson felül teljesített 2021-ben.Virág Barnabás: Addig emeljük a kamatokat, amíg le nem győzzük az inflációt
A globális inflációs hullámról és annak kezeléséről beszélt az Indexnek adott interjújában Virág Barnabás. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerint megvan a megoldás a helyzet kezelésére, és a a kamteleméssel meg lehet állítani a folyamatot, és jelenleg azon dolgoznak, hogy ez minél előbb végbevigyék.A KSH elnökhelyettese szerint globális jelenség a magas infláció
A magas infláció nem egyedi, országspecifikus, hanem globális jelenség – így kommentálta Windisch László, a KSH elnökhelyettese a pénteken megjelent statisztikai adatot. Felidézte: idén januárban 7,9 százalékkal emelkedett az átlagos fogyasztói kosárba tartozó termékek és szolgáltatások árszínvonala az egy évvel korábbi árakhoz képest.Surányi kitartó, de hiábavaló küzdelme a számokkal – aztán elfogy a tudomány
A közelgő országgyűlési választások miatt láthatóan egyre többen érzik úgy, hogy a politikai ízlésüknek megfelelő pártok és jelöltek érdekében meg kell szólalniuk. Surányi György, Márki-Zay Péter titkos tanácsadója is köztük van, hiszen az utóbbi hónapokban sűrűbben hangoztatta képzelgéseit, mint általában. Végignézve, illetve hallgatva megszólalásait, úgy tűnik, hogy annak a szerepét vállalta magára – vagy bízták rá –, aki a világjárvány okozta globális infláció közepette csak azért is bebizonyítja, hogy márpedig Magyarországon a kormány, de leginkább a jegybank az oka az inflációnak. Így aztán mostanában tett pár elég meghökkentő kijelentést, amelyek különösen pikánsak annak a „szakembernek” a szájából, akinek a modernkori jegybanki tevékenység legmagasabb, közel 30 százalékos inflációját köszönhetjük.Matolcsy György: a költségvetésnek vissza kell térnie az egyensúlyi pályára
Az infláció legyőzéséhez a költségvetésnek vissza kell térnie az egyensúlyi pályára és a kormánynak teljes versenyképességi fordulatot kell végrehajtania. Ha nem lépünk gyorsan és jelentősen előre a termelékenység és a versenyképesség terén, akkor nem állítható helyre a pénzügyi egyensúly – írta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a magyarnemzet.hu oldalon.Márki-Zay ismét a multikat vette védelmébe, az élelmiszerárstopot ostobaságnak nevezi
Márki-Zay Péter legutóbbi Facebook-videójában ostobaságnak nevezte a kormány intézkedését hét fontos élelmiszer árának befagyasztásáról. Ez nem újdonság, ugyanis a baloldal miniszterelnök-jelöltje nem először támadja a magyar emberek számára hasznos intézkedéseket; ehelyett inkább a multinacionális cégek érdekei izgatják.Hollik: a baloldal támadja az inflációcsökkentő intézkedéseket
Hollik István hétfői nyilatkozatában reagált a baloldali ferdítésekre. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldal támadja az inflációcsökkentő intézkedéseket, míg a kormánypártok továbbra is azért küzdenek, hogy megvédjék a magyar embereket az infláció káros hatásaitól.Ajánljuk még