infláció
Szerbiában árkorlátozással igyekeznek megfékezni az alapvető élelmiszerek extrém drágulását
Korlátozta az alapvető élelmiszerek árát a szerb kormány a következő két hónapra, hogy visszaszorítsa az inflációt - közölte a kormány sajtószolgálata kedden.Az áremelkedés okai elsősorban az importált inflációban keresendők
A Világgazdaságban jelent meg Varga Mihály pénzügyminiszter írása, amelyben a kormányt ért gazdaságpolitikai bírálatokra reagált, és egyben kifejtette, hogy mit miért tesz az ország vezetése. Ebből érdemes néhány fontos részletet kiemelni, mert a gazdasági szakkérdésekkel nem foglalkozók számára is érdekes lehet. Varga Mihály többek között azt is kifejti, hogy nem a béremelkedés okozza az infláció megugrását.Gyorsabb alapkamat-emelést jelentett be a jegybank
Új szakaszt indít a monetáris politikában a jegybank; az új szakasz egyrészt gyorsabb alapkamat-emelést jelent, másrészt a külső inflációs hatások tartós emelkedése, a másodkörös inflációs kockázatok erősödése nagyobb mértékű és hosszabb ideig tartó monetáris politikai szigorítást tesz szükségessé – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a kamatdöntést követő online tájékoztatón kedden.Magyarország a harmadik legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban
Megerősítette a magyar GDP-növekedési és inflációs előrejelzését az IMF. A nemzetközi valutaalap előrejelzése szerint hazánk a harmadik legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban.Az MNB tizenöt bázisponttal emelte a jegybanki alapkamatot
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, 1,80 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, és azonos mértékben emelte a kamatfolyosót is, 0,85 százalék és 2,75 százalék közé. Piaci elemzők is ekkora szigorításra számítottak.Parragh kontra Parragh: feleslegesen és bután riogat gazdasági vészhelyzettel a kamara elnöke
Nehéz időkben különösen érvényes az a szózat, amit Petőfi Sándor annak idején a XIX. század költőihez intézett. „Ne fogjon senki könnyelműen / A húrok pengetésihez!” – hangzik az intelem, emlékeztetve arra a felelősségre, amely minden, szűkebb és tágabb közösségéért tenni tudó és akaró embert körülvesz. Kivált így van ez, ha egy nemzetéért cselekedni képes, közfeladattal és egy fontos társadalmi réteg képviseletével megbízott személyről beszélünk. Akit ilyen posztra osztott be a közakarat, aki ilyen jelentős feladatot vállal, annak akár százszor is át kell gondolnia, hogy miképpen foglal állást, milyen gondolatokkal áll ki a közvélemény elé. Mert: „Nagy munkát vállal az magára, / Ki most kezébe lantot vesz.” (Vélemény.)Az IMF szerint szigoríthatnának a nagy jegybankok
A Nemzetközi Valutaalap szerint azoknak a jegybankoknak, amelyek ezt még nem kezdték meg, ideje a monetáris szigorítás útjára lépni, különben elveszíthetik a kontrollt az infláció felett. Különösen az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esetében sürgető a dolog. A Fed elemzői és közgazdászai többnyire azt hangoztatják, hogy a jelenlegi inflációs jelenségek bármilyen ijesztőek, csak átmenetiek, a gazdasági nyitás következményei, maguktól is lecsengenek, érdemi jegybanki beavatkozás nélkül. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) véleménye szerint lehet, hogy átmenetiek, de nem lehet teljesen erre építeni, hisz nagy a bizonytalansági tényező, és ha mégsem átmeneti a folyamat, nem fogják tudni kezelni a túl késői intézkedésekkel.MNB: egyhangú döntés született a kamatemelésről
Legutóbbi kamatdöntő ülésén egyhangúlag döntött a monetáris tanács a jegybanki alapkamat 15 bázispontos emeléséről – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben. Az MNB legfőbb döntéshozó testülete szeptember 21-én 1,65 százalékra növelte az alapkamatot. Ugyancsak 15 bázisponttal emelte a kamatfolyosót is a testület, 0,7 százalék és 2,60 százalék közé.Ajánljuk még

















