infláció
MNB: főként az üzemanyag árának csökkenése miatt mérséklődik az infláció
Az év elejéhez képest mintegy 100 forinttal csökkent az üzemanyag ára, és főként ez áll annak hátterében, hogy az infláció mérséklődik, most 2,4 százalék. A koronavírus-járvány kezdetétől zuhan az üzemanyag ára, miközben nő az élelmiszer iránti kereslet és az online boltok forgalma - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.Az ukrán gazdaság 4,2 százalékkal gyengülhet az idén
Ukrajna hazai összterméke (GDP) idén 4,2 százalékkal csökkenhet az októberben várt 3,2 százalékos növekedés helyett - áll az ukrán gazdaságfejlesztési minisztérium legújabb előrejelzésében.Márciusban csökkent a németországi infláció
Márciusban az előző havi fél éves csúcsról a várakozásoknak megfelelő mértékben lassult a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint.MNB: Az élelmiszerek és egyes szolgáltatások lassították az infláció csökkenését márciusban
Az infláció csökkenését az üzemanyagárak mérséklődése magyarázza, míg a maginfláció emelkedéséhez egyes feldolgozott élelmiszerek és piaci szolgáltatások áremelkedése járult hozzá – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a márciusi inflációs adatokhoz fűzött kommentárja.375 ezer forintra emelkedett januárban az átlagkereset
Januárban a nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkereset 375 ezer 200 forint volt, 9,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 385 ezer 300 forint volt, 8,8 százalékkal nőtt - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A keresetek emelkedésének üteme tavaly április óta először volt egyszámjegyű.MNB: 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció
Az idén 3 százalék alá eshet, hosszabb távon pedig 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője.Boros Imre a forintspekulációról: Egymilliárd euróval 20-30 milliót lehetett keresni néhány nap alatt
A magyar gazdaság kezdi megérezni a német autóipar gyengülését, és a korábbi 5 százalékos gazdasági növekedésünk 4,5 százalékra mérséklődött. Közben az infláció is szokatlanul magasra ugrott, és a forint is meglehetősen gyengélkedik. A gazdaság legújabb fejleményeiről beszélgettünk Boros Imre közgazdásszal.Novák Katalin: Két és fél millióan jogosultak a novemberi nyugdíjprémiumra
Két és fél millióan számíthatnak a novemberi nyugdíjprémiumra, mert nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember megkapja azt, aki jogszabályilag jogosult rá – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön. az M1 aktuális csatornán.Növekedés, szárnyaló állampapír és mérséklődő inflációs nyomás
A forint jelenleg mindenképpen alulértékelt, aminek nemcsak az inflációs folyamatok szempontjából van hatása, de a kkv-k működését sem segíti az import növekvő költsége miatt – mondta el lapunknak Regős Gábor közgazdász, a Századvég elemzője. Látható ugyanakkor, hogy az MNB döntéshozói a gazdaság túlfűtöttségének mérséklését – és így az infláció lejjebb szorítását – két külső szereplőtől várják. Az egyik az új állampapír – amelybe már 1670 milliárd forint áramlott –, ami növeli a megtakarítási hajlandóságot, és így csökkenti a fogyasztást, ami hűtheti a gazdaságot és kismértékben csökkenti az inflációt.Ajánljuk még

















