Mi már évek óta mondjuk, de Nyugaton csak most kezdenek rájönni, hogy a közösségi médiában mutogatott gyerekek könnyen áldozatokká válhatnak
Még a Pesti TV-n futó műsorunkban kezdtünk el – szinte egyedülálló módon – foglalkozni a közösségi médiával, azon belül is a Z-generáció TikTokon és Instagramon való viselkedésével és megjelenésével. A műsorban hétről hétre hívtuk fel a figyelmet arra, hogy milyen különféle veszélyek fenyegetik mindazokat, akik napi szinten mutogatják magukat, vagy akiket napi szinten mutogatnak az interneten. Úgy tűnik, nagyjából négy (!) év kellett hozzá, hogy erre rájöjjenek tőlünk nyugatabbra is. Remélhetőleg egyre többen lesznek azok, akik felhívják a szülők figyelmét arra, hogy NE MUTOGASD A GYERMEKED A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN!Szigorít a Facebook és az Instagram, a fiatalok valószínűleg dühösek lesznek
Alapértelmezés szerint letiltja az üzenetfogadást a fiatalkorúaknál a Facebook Messengeren és az Instagramon a Meta, ha az üzenet olyasvalakitől érkezik, aki nem az ismerősük – olvasható a HVG cikkében.Egyre többen "őrülnek bele" a hírekbe – Dezse Vű
Amikor tragikus dolgok történnek a világon, nem számít, hogy mennyire van tőlünk mindez messze, nem tudunk nem odafigyelni rájuk. Sokan nemcsak figyelnek, de szimpatizálnak is azokkal, akikkel a rossz dolgok történtek, sőt, olyanok is vannak, akik valahogy az események részesei akarnak lenni, netán segíteni szeretnének. És ezek nem csak a WOKE-liberálisok. Az elmúlt években rengeteg szomorú és nehéz dolog történt a világban, itt volt nemrég a COVID, aztán az orosz–ukrán háború, aztán az ezzel járó pénzügyi válság, aztán jött a Hamász mészárlása. Mindez ahhoz vezet, ami kezd jól látszani a közösségi médiában: a köznyelven csak megőrülésnek hívjuk, de van neve is, úgy nevezik a sokkal okosabbak, hogy "compassion fatigue", vagyis magyarul valami olyasmi, hogy valaki belefárad az együttérzésbe. És ez amennyire normális, éppen annyira nem is normális.Így tartják el a "szegény magyarok" az egykori szépségkirálynőt és családját – Libz of TikTok
Előre is elnézést kérek mindenkitől, de ismét Kulcsár Edináról fogok beszélni. Történt ugyanis, hogy az egykori szépségkirálynő, feleség, anyuka és – bevallottan anyagi problémákkal küszködő – influenszer úgy döntött, hogy elindítja saját, fizetős "reality" műsorát az Instagramon, amelyre az első hónapban 2000 forintért, majd a későbbiekben akár 5000 forintért lehet majd előfizetni. Most biztosan azt gondoljátok, hogy a 10 millió mélyszegény országában senki nem adna pénzt egy ilyen internetes amatőr valóságshowra, csakhogy ez egyáltalán nincs így. A csatorna indulása után nem sokkal már 250 előfizető csatlakozott a realityhez, ami már így is szép, havi félmilliós bevételt jelent az influenszer anyukának, és itt még biztosan nincs vége a feliratkozói szám növekedésének.Visszavágott az EU a Metának
Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) szerdán kötelező erejű határozatot fogadott el, amely megtiltja a Meta technológiai nagyvállalatnak, hogy a felhasználók személyes adatait vegye igénybe a célzott hirdetésekhez.Beperlik a legismertebb platformokat
Több tucatnyi amerikai állam vezetése perli be a Metát és a hozzá tartozó Instagramot, mert azzal vádolják a közösségi médiumot, hogy függőséget okoz és használatukkal közvetlenül hozzájárulnak a fiatalok mentális egészségének károsodásához. A keresetet 33 állam terjesztette elő a kaliforniai Oaklandben található szövetségi bíróságon.Meddig kell még eltűrnünk, hogy "az elfogadás jegyében" meztelen testüket is az arcunkba tolják a szivárványos aktivisták? – Libz of TikTok
Már tényleg itt van az ősz, véget ért a nagyon hosszú szeptemberi indián nyár, ideje, hogy elővegyünk egy nyár végi botrányt, amelynek főszereplői Steiner Kristóf, Steiner Kristóf férjének pénisze és az ERKÖLCS.A Facebook és az Instagram fizetős és hirdetésmentes változatának bevezetésére készül a Meta az EU-ban
A Meta azt tervezi, hogy az Európai Unióban bevezeti az Instagram és a Facebook hirdetésmentes és fizetős változatát - jelentette helyi idő szerint hétfőn a The Wall Street Journal című amerikai napilap. A lap szerint a platform ingyenes maradna azoknak, akik elfogadják a személyre szabott hirdetéseket.Napjainkra már teljesen természetessé vált, hogy fiatalok ezrei árulják testüket az interneten – Libz of TikTok
Már a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) érdeklődését is felkeltették az OnlyFans-tartalmak. Na, jó talán nem úgy, ahogy elsőre hangzik, az NMHH ugyanis azt vizsgálta, hogy hogyan válhatott a kezdeti időkben a közönséget a művésszel, előadóval, jógatanárral és szakáccsal összekapcsoló felület mostanra a pornográf és erotikus tartalmakat megosztók aranybányájává.Ajánljuk még