interjú
Orbán Viktor: Európa minden héttel közelebb kerül a háborúhoz
A legfontosabb kérdés, hogy lesz-e közvetlen háború Oroszország és Európa között. Nekünk olyan vezetőket kell választanunk, akik képesek megakadályozni, hogy Európa belesodródjon egy Oroszországgal szembeni háborúba – jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek adott interjúban. A kormányfő szerint a következő hónapokban kiderül, vajon a mostani magyar kormánynak lesz-e elég ereje ahhoz, hogy hazánk kimaradjon egy esetleges konfliktusból.Világégés! – Titkos dokumentumokat lobogtatott Szijjártónak a 444, mire a külügyminiszter rákérdezett, hogy akkor melyik titkosszolgálattal állnak kapcsolatban (VIDEÓ)
Két, a Külgazdasági és Külügyminisztériumból származó titkos levelezést is meglobogtatott a 444 egyszerű újságírója Szijjártó Péter külügyminiszternek, aki azzal a magától értetődő kérdéssel reagált, hogy akkor a Soros-blog most melyik titkosszolgálattal is áll kapcsolatban. Nem is igazán érthető, hogyan és milyen kimenetellel képzelték el a 444-nél ezt a szituációt, a lényegi kérdés ugyanis mostantól a homlokára égett minden Soros zsoldjában álló szerkesztőségi tagnak.Magyar Péter eldicsekedte a Guardiannek, hogy nagyobbrészt az ellenzéki pártoktól visz szavazókat
A forradalom felfalja saját gyermekeit, Magyar Péter pedig az ellenzéki pártokat. Magyar Péter a Guardiannek dicsekedett arról, hogy nagyobbrészt ellenzékiekből áll hipotetikus szavazótábora, ami szerinte már a 15–21 százalékot is elérheti. Igaz, szerinte a szombati, nagyjából 40–50 ezres tüntetésen meg 300 ezernél is többen voltak. Mindenesetre nem véletlen, hogy a DK hadat üzent Magyar Péternek, hiszen jól láthatóan sikeresebben mozgatja meg az ellenzéki tábort, mint a hagyományos pártok.Gyurcsányék húsvétra gyűlöletet küldenek és ismét szétosztanák mások vagyonát egymás között – Karanténvlog
A Karanténvlog mostanában nem tud nem belekerülni a kisstílű Magyar Péter-féle bosszú örvényébe, most pedig a Varga Judit által adott megrázó interjút sem hagyhattuk ki. Keserűséggel konstatáltuk, hogy a sok érző lelkű baloldali csodaváró, akik minden gyanús mozdulatra bántalmazást kiáltanak, most vagy csöndben vannak, vagy cinikusan nevetgélnek. Az erkölcsi üresség és ferdeség nem újdonság, ez a görbe tükör azonban így is elborzasztó képet fest sokakról. A mostani időszak más furcsaságokkal is jár, hiszen Gyurcsány Ferenc szektája kissé háttérbe szorult, a zsigeri gyűlölet és olcsó hergelés világbajnokai elől ugyanis ellopták a show-t. A gyermekekért émelyítő álságossággal aggódó DK a nőbántalmazás mellett természetesen már nem áll ki, azonban így is van muníció a tárban. Gyurcsányék bolsevik elitkommandója ugyanis közösen készített egy húsvéti üzenetet, amelyben egyenként hazudoznak, fenyegetnek és hergelnek a káosz és anarchia érdekében. A szokásos üzenetek mellett azt harsogják az arcunkba, hogy elveszik másoktól a vagyont és majd szétosztják... de hogy kik között, azt nagyon jól tudjuk az elmúlt évszázadból, hiszen a mások tulajdonát egymás között osztották szét az elvtársak, majd aztán egymást is leszalámizták. A feltámadás ünnepén ne felejtsük, hogy soha többet kommunistát, mert megint pórul járunk. Áldott, boldog húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek!Magyar Péter már ott tart, hogy javaslatokat tesz Orbán Viktornak és a "Rogán-zenekar szólistájának" nevezi a miniszterelnököt
A miniszterelnök exkluzív interjút adott vasárnap az M1-nek, amit Magyar Péter sem tudott szó nélkül hagyni. A Diákhitel Központ korábbi vezetője konkrét javaslatot küldött Orbán Viktornak, majd Sulyok Tamás köztársasági elnök beiktatási ceremóniáját is bírálta - szúrta ki az Index.Exkluzív interjút adott Orbán Viktor az M1-nek, amit este fél kilenckor láthat a nagyközönség
Most egy olyan köztársasági elnök tudja leginkább szolgálni Magyarország érdekét, aki stabil, kiszámítható, ismert, és a nyugalmát át tudja adni mindannyiunknak – mondta Orbán Viktor az M1-nek adott exkluzív interjújában. A miniszterelnök hozzátette: Sulyok Tamás fölkészültsége, szaktudása, tekintélye vitán felül áll. Az Orbán Viktor miniszterelnökkel készült teljes interjút este fél kilenctől láthatják majd az M1-en.Itt a nagy port kavart interjú! – Putyin Tucker Carlsonnak: Soha nem ajánlottam fel ukrán területeket Orbán Viktornak
Komoly vihart kavart, amikor a héten kiderült, hogy Tucker Carlson, a Fox News volt sztárriportere Moszkvába utazott, hogy a háború kitörése óta a nyugati újságírók közül elsőként interjút készítsen Vlagyimir Putyinnal. A kétórás beszélgetést az X-en (korábban Twitter) és a tuckercarlson.com-on hozta nyilvánosságra magyar idő szerint csütörtök éjfélkor - minderről az Index számolt be.Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: Az emberek nem értik a brüsszeli tolvajnyelvet (Visszanézhető!)
Jó, ha van uniós pénz, de a magyar gazdasági méretéhez képest ez nem egy nagy összeg - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjúban. A kormányfő arról is beszélt, hogy mi az aktuális oka annak, hogy nem hazánk nem jut hozzá a nekünk járó brüsszeli forrásokhoz. Véleménye szerint ennek egyik oka az, hogy EP-s választás lesz, sok politikus pedig "túl akar élni". Az emberek azonban nem értik a brüsszeli tolvajnyelvet, ezért most az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kimondta, hogy a migrációs és LMBTQ-politikánk miatt nem fizetnek. Orbán Viktor viszont leszögezte, hogy az álláspontunk ezekben a kérdésekben nem pénz kérdése.Ajánljuk még

















