ion iliescu
Vádat emeltek a magyarellenes kommunista államfővel szemben – Egy semmit nem érő tárgyalás margójára
Miközben elvileg örülni kellene, hogy Ion Iliescu, az 1990-91 közötti pogromokért felelős volt román államfővel szemben vádat emelt a legfőbb ügyészség, van hiányérzetünk. A tárgyalás olyan érzést kelt, mintha egy kommunistát, aki minimum több tíz ember haláláért felelős, bolti lopás miatt ítélnek el. Harmincöt év elteltével a román ügyészek ugyanis kizárólag az 1990 júniusi eseményekre koncentráltak, kihagyva többek között a márciusi marosvásárhelyi atrocitásokat is. Ekkor vertek agyon több, addig békésen tiltakozó magyart az Iliescu által felbérelt román soviniszták, hogy a securitates kommunista ezzel is megtartsa hatalmát. Az eredmény: a román soviniszták a mai napig azt híresztelik, hogy valójában magyar ütött románt, amelynek táptalaja a nyugati sajtó. Kérdések és helyrehozhatatlan következmények vannak, felelősök viszont nincsenek. "Romániát a posztkommunisták irányítják, a legfőbb gyilkos pedig szabadlábon van" – Tőkés László és Kozma atya a forradalomról (PS-videó!)
30 év után is csak vádemelésig jutott a román ügyészség Ion Iliescuval szemben, akit sokáig a romániai forradalom hőseként ünnepeltek, ám a 2000-es évektől végzett kutatások rámutattak: a forradalom második, úgynevezett irányított szakaszában, 1989. december 22-e után több, mint ezer embert gyilkoltak le Bukarest utcáin. Az ő vérük nem a gyűlölt diktátor, Nicolae Ceausescu, hanem a Nemzeti Megmentési Front vezetőjének kezéhez tapad. A PestiSrácok.hu rögzítette Kozma Imre, a Máltai Szeretetszolgálat alapító-vezetője és Tőkés László, a forradalom hőse, volt református püspök és EP-képviselő a Nemzeti Múzeumban a héten megtartott vitáját a témában, ahol Ferkó Dániel történész, a PestiSrácok.hu munkatársa is szót kapott. Ő többek között beszámolt egy magyar állambiztonsági akcióról, amellyel 1989-ben a magyar forradalmároknak nyújtottak támogatást. Nézze meg videónkat! Ajánljuk még
Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés. Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett. A világválogatottságtól megfoszthatták a kommunisták, a szurkolók szeretetétől azonban nem! – Pintér Sándor 75 éves lett (PS-exkluzív!)
A Bp. Honvéd egykori zseniális középpályása exkluzív interjút adott portálunknak. „Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.