irak
Háromszáz fölött az iraki földrengés halálos áldozatainak száma
Háromszáz fölé emelkedett hétfőre a vasárnap Irak és Irán határvidékén bekövetkezett, a Richter-skála szerinti 7,3-as erősségű földrengés halálos áldozatainak száma. Törökország jelezte, hogy speciális mentőegységet küld az északkelet-iraki Szuleimáníjába, Irán egyelőre nem jelezte, hogy kér-e külföldi segítséget a mentéshez.Az iraki parlament betiltotta az izraeli zászló használatát
Az országban a lobogó bárminemű használata tilos – válaszul arra, hogy a zsidó állam támogatta az észak-iraki Kurdisztán autonóm régióban szeptember végén tartott függetlenségi népszavazást.Az iraki hadsereg átfogó, összehangolt támadást indított a kurd pesmergák és az Iszlám Állam erői ellen
Az iraki hadsereg támadást indított csütörtök hajnalban, hogy visszafoglalja az Iszlám Állam terrorszervezettől a szíriai határ, az Eufrátesz folyó mentén fekvő Rava és al-Kaim településeket - jelentette az al-Arabíja televízió. Mindeközben: iraki alakulatok és a Népi Mozgósítás nevű síita félkatonai szervezet erői tüzérségi támadást indíítottak pesmerga állások ellen az északi Ninive tartománybeli Zumar körzet felől - közölte csütörtökön az autonóm Kurdisztán biztonsági tanácsa.Iraki erőket vonultatnak fel a kurdisztáni olajvezeték közelében
Harckocsikat és tüzérséget vonultat fel az iraki hadsereg Észak-Irakban az egyik kurd ellenőrzés alatt lévő terület közelében, ahol a Kurdisztánban kitermelt kőolajat külföldre szállító vezeték egyik szakasza találtható, valamint a török és szíriai határon lévő átkelőhelyeknél - közölték hétfőn biztonsági források.Az iraki erők visszavették a kurdoktól a jazidik fellegvárát
Az iraki erők kedden bejelentették, hogy visszavették a kurdoktól a jazidik fellegvárát, a Moszultól mintegy 100 kilométerre nyugatra fekvő Szindzsárt.Újabb háború a Közel-Keleten: tüzérséggel lőtték egymást a kurd és iraki erők
Tüzérséggel lőtték egymást a kurd és az iraki erők a kurdisztáni ellenőrzésű Kirkuk városától délre - közölték kurd és iraki tisztviselők hétfőre virradóra. Laura Seal, az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon szóvivője arra intette a szembenálló feleket, hogy kerüljék el a konfliktus további eszkalálódását. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a Kirkuk és a városhoz közeli olajmezők irányítását célzó iraki hadművelet során tüzérségi támadást mértek egymásra az iraki erők és a kurd hadsereg, a pesmerga.Egyetlen szikra kell, hogy kitörjön a háború Irak és a kurdok között
Háborút robbanthat ki az Erbíl és Bagdad közötti vita – figyelmeztette pénteken Necsirvan Barzáni, az iraki autonóm kurd régió kormányfője a nemzetközi közösséget, amelyet egyúttal felszólított arra, vegye elejét e lehetséges háborúnak.Több száz dzsihadista adta meg magát Irakban
Az Iszlám Állam terrorszervezet több száz feltételezett tagja adta meg magát az autonóm iraki Kurdisztán hatóságainak a múlt héten, miután az iszlamisták elveszítették Havídzsa városát - közölte a kurd biztonsági szolgálatok egy névtelenséget kérő tisztségviselője kedden Erbílben.Ajánljuk még