iráni forradalmi gárda
Börtönbüntetést kaptak az iráni katonák a Teherán fölött lelőtt ukrán utasszállító ügyében
Börtönbüntetéssel sújtották Iránban a fegyveres erők tíz tagját a Teherán fölött három éve lelőtt ukrán utasszállító ügyében – közölte vasárnap az igazságügyi tárcához közel álló Mizán hírügynökség.GEOrgPOLITIKA – 44 éve győzött Iránban az Iszlám Forradalom
Kevés történés határozta meg annyira a Közel-Kelet politikáját, mint az iráni sah, Reza Pahlavi bukása 1979-ben. Az Amerika-barát uralkodó támogatottságát már csak a felső tízezer biztosította. A korrupció átszőtte az országot, és aki nyíltan kritizálta a rendszert, azt elvitte a Savak, a rettegett titkosszolgálat. Hatalmas szakadék tátongott az elegáns Teherán és a vidéki települések között.Josep Borrell: bírósági határozat nélkül az EU nem nyilváníthatja terrorista szervezetnek az iráni Forradalmi Gárdát
Az Európai Unió nem nyilváníthatja terroristacsoportnak az iráni Forradalmi Gárdát addig, amíg erről nem születik bírósági határozat az uniós tagországokban - jelentette ki Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben, az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozására érkezve.A brit hírszerzéshez köthető embereket vett őrizetbe az Iráni Forradalmi Gárda
A brit hírszerzéshez köthető hét gyanúsítottat, köztük kettős állampolgárokat vettek őrizetbe az iráni hatóságok az országos kormányellenes tüntetésekkel kapcsolatban – közölte vasárnap az ISNA félhivatalos hírügynökség a biztonsági szolgálatokra hivatkozva.Amerika söpredékének nevezte Szaúd-Arábiát egy befolyásos iráni tábornok
Amerika söpredékének nevezte Szaúd-Arábiát Eszmail Gáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységének nagy befolyással rendelkező parancsnoka kedden. Nem feltétlen a szeretet és a tisztelet Szaúd-Arábia és Irán között, erre jó példa az iráni Gáni tábornok kijelentése is.GEOrgPOLITIKA – Szankciók az iráni erkölcsrendészet ellen és rakétatámadás Herszonnál
Brüsszel szankciókat foganatosít az iráni erkölcsrendészet ellen és beutazási tilalommal sújtja annak vezetőit. A Forradalmi Gárda alá tartozó rendőri szervezet arra ügyel, hogy az emberek betartsák az iszlám szokásokat, például a nők fedjék el hajukat kendővel. A 22 éves Mahsza Aminit szeptemberben vették őrizetbe a fejkendőviselés megszegése miatt. A fiatal nő az őrizetben rosszul lett majd a kórházban elhunyt. Sokan a rendőröket okolják a haláláért és ezért heteken keresztül tüntettek az Iszlám Köztársaság kormánya ellen. Ebrahím Raíszi elnök bejelentette, hogy megvizsgálnak több törvényt is és tárgyalnak a tüntetőkkel.Iránhoz köthető célpontokra mért csapást az Egyesült Államok
Az amerikai légierő harci gépei kedd éjjel csapásokat mértek az iráni Forradalmi Gárdához köthető létesítményekre Szíriában – tudatta az amerikai hadsereg. A közel-keleti műveletekért felelős Központi Parancsnokság tájékoztatása szerint a támadásokat Deir-ez-Zór tartományban hajtották végre.Trumpot törölte, az őt halálosan fenyegetőket nem távolítja el a Twitter
A The Washington Free Beacon konzervatív hírportál értesülései szerint a Twitter nem hajlandó eltávolítani a Donald Trump volt elnököt és egykori kormánya tagjait fenyegető iráni bejegyzést. Amerikai republikánus képviselők kettős mérce alkalmazásával vádolják a közösségimédia-mogult, hiszen a volt amerikai elnök fiókját tavaly örökre letiltották.Ajánljuk még