Írország
Az első főpróba nem sikerült, nyerhető meccsen, két védelmi megingás után kaptunk ki az írek ellen! - Írország-Magyarország 2–1 (1-1)
Időszakosan jól játszott ugyan, de mégis elveszítette tizennégy mérkőzés óta tartó veretlenségét a magyar labdarúgó-válogatott, amely Dublinban lépett pályára az Európa-bajnoki felkészülés jegyében. Az írek nem tudták irányítani a játékot, végig sikerült fölényben futballoznunk, ám a hosszabbításban egy kontrával a hazaiak mégis megnyerték az összecsapást. Csapatunk az jövő hét végén kezdődő Eb előtt még egyszer pályára lép majd, szombaton Debrecenben Izrael ellen.Szijjártó Péter: négy magyar konzul is jelen lesz a Magyarország-Írország futballmeccs helyszínén
Négy magyar konzul is jelen lesz a Magyarország és Írország közötti barátságos futballmeccs helyszínén kedden Dublinban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a kiérkező szurkolóknak - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a mérkőzés reggelén Budapesten.Norvégia, Írország és Spanyolország is elismeri a Palesztin Államot
Írország, Norvégia és Spanyolország bejelentette, hogy május 28-tól hivatalosan is elismeri a palesztin államot – olvasható a BBC-n. Spanyolország és Írország közölte, hogy a döntés nem Izrael ellen, és nem is a Hamász mellett, hanem a béke támogatására született. Izrael dühösen reagált, és arra figyelmeztetett, hogy a lépés további instabilitást jelentene a régióban, majd visszahívta nagyköveteit mindhárom országból.Migránstábort számolt fel Dublinban az ír rendőrség
Az ír rendőrség a szerda reggeli órákban felszámolta Dublinban menedékkérők mintegy kétszáz sátorból álló táborát. A dublini kormány szerdán közölte, hogy az embereket a táborból a fővárostól délre található térségbe telepítik át az időjárás viszontagságainak ellenálló sátrakba, egy olyan létesítménybe, ahol lesznek zuhanyzók, élelmiszer, és a hatóságok a biztonságról is gondoskodnak.Távozik tisztségéből az ír miniszterelnök
Bejelentette szerdán lemondási szándékát Leo Varadkar ír miniszterelnök, aki másodszor áll a kereszténydemokrata Fine Gael párt vezette ír kormány élén, a dublini miniszterelnöki hivatal előtt tett nyilatkozatában közölte: a párt új vezetőjének megválasztásáig még ellátja miniszterelnöki teendőit.Lövöldözés történt Dublinban, egy ember meghalt
Egy 20 év körüli férfi meghalt, egy másik férfi pedig súlyosan megsérült egy dublini étteremben történt lövöldözésben – hívta fel a figyelmet az Index a BBC-re hivatkozva.Gyurcsány Ferenc ismét "megöngyilkolta" a Momentum egyik polgármesterét – The Fair Right (videó)
A Momentum utolsó vidéki polgármestere Gyurcsány Ferenc (testvér) érdekeit védve kritizálta Donáth Annát, amiért a párt rövid úton meg is vált tőle, aggodalomra azonban semmi ok! A Donáth Annával kritikus polgármester ezentúl "független" képviselőként folytatja pályafutását, ami legalább annyira komolyan vehető, mint Gyurcsány többszöri bérmálkozása. Gyanús is lett volna, ha Nyirati Klára azonnal átül a DK-ba, miután a Momentum "zendülés" miatt kiadta az útját. Jelenleg független, fél év múlva meg majd meglátjuk.Óriási bajban van a heroincsempészeten kapott magyar vadászpilóta és társa
Egyetlen esélye van az Írországban heroincsempészeten kapott a 62 éves magyar vadászpilótának, hogy ne kelljen élete végéig börtönben maradnia. Jelenlegi állás szerint akár 20–25 évet is kaphat, ám ha elfogják a megbízókat és ők N. Zoltán mellett vallanak, megúszhatja jóval kevesebbel is. A pilóta azt állítja: nem tudott arról, hogy heroint szállít, ami akár igaz is lehet, csak egyelőre nem bizonyítható. Az ügy azonban ennél bonyolultabb. Mutatjuk, miért.Megdöbbent a repülős világ! – Drogcsempészet miatt őrizetbe vették Írországban a magyar vadászpilóta sztárt
Egy magyar repülős körökben ismert nyugalmazott vadászpilóta, Németh Zoltán vezethette azt a kisrepülőt, amelyen 8 millió eurónyi heroint találtak az ír hatóságok – írta meg a hvg.hu az ír sajtó tudósításai alapján. Az egykori repülős ász volt az egyetlen magyar vadászpilóta, aki a délszláv háború idején a behatoló jugoszláv MiG-et MiG-21-esével szinte testközelből befogta, kikísérte. A ma már nyugalmazott őrnagy hazafelé forduláskor karnyújtásnyira a húzott el a behatolófeje felett, miközben teljes fegyverzettel készen állt a légiharcra.Ajánljuk még

















