iszlamisták
Napi rutin: újabb, merényletre készülő iszlamistákra bukkantak Berlinben
Razziát tartottak csütörtökön Berlinben feltételezett iszlamista terroristáknál – írta a BZ című helyi lap a hírportálján. A lap szerint hét helyszínen tartottak házkutatást, és terrorelhárító rendőri alakulatok őrizetbe vettek több embert. A hatóságok arra gyanakodnak, hogy az elfogottak a közelmúltban tértek vissza Szíriából, ahol az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kötelékében tevékenykedtek.Az Iszlám Államnak fizetett a svájci-francia cég, hogy fenntarthassa szíriai gyárát
A francia rendőrség őrizetbe vette az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel való együttműködéssel gyanúsított Lafarge svájci-francia építőipari vállalat három vezetőjét – jelentette az AFP francia hírügynökség az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva.Menedékkérőként érkeztek Németországba az Iszlám Állam merényletre készülő harcosai
Elfogtak Németországban kedden hat szír férfit, akik a hatóságok szerint az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai, és valószínűleg merényletekre készültek – jelentette a Die Welt című lap. A frankfurti tartományi legfőbb ügyészség megerősítette az információkat, és közölte, hogy a csoport egy nyilvános helyszín ellen tervezett támadást.Megelőzhetetlen és kivédhetetlen a terroristák új támadási módja
Nizza, Berlin, London és Stockholm után csütörtökön Barcelonában, majd Cambrilsben folytatódott az európai gázolásos merényletek sora. Az efféle – rammingnek nevezett – támadások a kétezres évek vége felé kezdtek elszaporodni, mostanra pedig az iszlamisták fő fegyverévé vált Európában az olcsósága, az egyszerűsége és a kivédhetetlensége miatt.Ajánljuk még