iszlamisták
Afganisztánban a biztonsági erők több tagjával végeztek tálib lázadók
Az afgán biztonsági erők legkevesebb 38 tagjával végeztek szerda este óta a radikális iszlamista tálib lázadók a dél-ázsiai ország négy tartományában zajlott összecsapásokban - közölték helyi tisztségviselők csütörtökön. A tálibok a délkeleti Gazni, az északi Farjáb, és Baglán, valamint a déli Nimrúz tartományokban hajtottak végre támadásokat.A Hamász terrorkutyája: "Ledöntjük Izrael határait a pénteki tömegtüntetésen"
Ismail Haniyeh, a gázai Hamász terrorszervezet politikai szárnyának vezetője azzal fenyegetett csütörtökön, hogy a tüntetők pénteken le fogják dönteni a falakat a határ menti tömegdemonstráció során.Történelmi csúcson a radikális iszlamisták száma Németországban
Az utóbbi öt évben megduplázódott Németországban leginkább elterjedt szélsőséges iszlám vallási irányzat, a szalafizmus híveinek száma – írta szerdán a Der Tagesspiegel című német lap biztonsági forrásokra hivatkozva. A beszámoló szerint a tartományi alkotmányvédelmi hivatalok helyzetjelentései alapján az idei első negyedév végén 11 ezer szalafista volt az országban, ami új történelmi csúcs és a kétszerese a 2013-ban regisztrált 5500-nak.Iszlám térhódítás: két évtized múlva megpecsételődhet Nagy-Britannia sorsa
A holnap ugyanolyan lesz, mint a ma, a ma pedig ugyanolyan, mint a tegnap, de ha az évtizedeket nézzük, akkor semmi nem lesz már ugyanolyan, és Európa egyáltalán nem biztos, hogy mindig itt lesz ebben a formában. Erről Paul Weston beszélt egy konferencián még januárban, az erről készült videó pedig méltatlanul elhanyagolva kering az interneten. A jobboldali parlamenti képviselő Nagy-Britannia viszonylatában vallja mindezt. Tény, hogy ritkán hallani Nyugat-Európában ilyen szókimondást a kontinenst érintő kártékony társadalmi folyamatról, amit az iszlám egyre agresszívebb térhódítása, az irányítás alól kicsúszott bevándorlás és a magát megvédeni nem képes liberális eszmék együttesen hoztak létre.Félnek és tiltakoznak a helyiek a zuglói mecset miatt
Karácsony Gergely beleegyezésével a Magyar Iszlám Közösség tavaly a kerületben élők megkérdezése nélkül hozott létre mecsetet egy családi házban. A zuglóiak hiába kezdtek aláírásgyűjtésbe és hiába tiltakoztak ellene, a polgármester nem hallgatta meg őket. Bár a Magyar Iszlám Közösség elnöke akkor azt állította, nem adnak helyet szélsőséges eszmék terjesztésének, néhány napja mégis pozitívan mutatták be a Saría-törvénykezést. A hazai iszlamisták csütörtöki, cinikus hangvételű közleményükben a holokauszt félremagyarázásával igyekeznek beállítani magukról azt, hogy Magyarországon ők a gyűlöletkeltés célpontjai.Nyelvhasználati kifogással mentetné fel Salah Abdeslamot az ügyvédje
Salah Abdeslam ügyvédje eljárási hibákra hivatkozva védence felmentését kérte csütörtökön a gyilkossági kísérlet miatti brüsszeli büntetőper tárgyalásán, illetve azt állította, hogy nem a 2015. novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjének tartott férfi lőtte meg a búvóhelyére kiérkező rendőröket a belga fővárosban.Bosznia a délszláv háború óta az iszlamisták melegágya
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint húsz éve problémát jelentenek a Balkánon a radikális iszlamisták, akik még a délszláv háború után kerültek a területre.Ajánljuk még