izraeli-iráni konfliktus
Lehet-e béke Izrael és Irán között?
A mai helyzetet nézve az ember ezt a kérdést föl sem tenné, annyira komolytalannak tűnhet. A béke pedig esélytelennek. De nem volt ez mindig így. Olyannyira nem, hogy egy időben Izrael és Irán de facto szövetségesek voltak. És nem, nem valamikor a biblikus időkben, vagy a régmúlt középkorban. Hanem Izrael 1948-as megalapításától kezdve nagyjából 30 éven át. Sőt, már egy évvel korábban is cionistabarát álláspontra helyezkedett.Lángba borulhat a Közel-Kelet az iráni dróntámadás következményeként? – Tárik Meszár a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Tárik Meszár Közel-Kelet-szakértő, az Eurázsia Központ kutatója volt. A műsorban az Izrael elleni iráni támadás felé vezető útról, az ügy részleteiről, valamint lehetséges utózöngéiről zajlott a beszélgetés. Mi volt Irán drónoffenzívájának előzménye a politikai és médiavilágban, valamint a titkosszolgálati színtéren? Hogyan értékelhető Jordánia kiállása Izrael mellett, tekintve, hogy a jordánok meglepő módon aktívan segédkeztek az iráni drónok semlegesítésében? Hogyan rezonált az eseményre a többi környékbeli arab ország, és várható-e felbátorodás a zsidó állam célba vételére – akár Libanon részéről – Irán támadását követően? Milyen esélye van egy államközi háború kirobbanásának a Közel-Keleten, és hogyan hat majd a gázai konfliktusra és a globális biztonsági architektúrára az április 13-i Izrael elleni akció? Ezeket a kérdéseket jártuk körül a legfrissebb Grundban.Üvöltő Közel-Kelet – Izrael válaszolt az iráni rakétákra (Videók)
Újabb lépéseket tettek a nagyhatalmak a geopolitikai sakktáblán, és látszólag elfelejtették, hogy van még egy bástyájuk Ukrajnában is. Izrael és Irán között egyre fokozódik a feszültség, a felek már rakétákat küldtek egymás felé, ami természetesen a köztük elterülő államoknak sem tetszik. A sivatag tehát sikolt a félelemtől, miközben Teherán, immár sokadszor, nukleáris doktrínájának átírásán dolgozik.Teherán felülvizsgálhatja nukleáris doktrínáját az izraeli fenyegetések miatt
Az Irán elleni izraeli katonai fenyegetések miatt Teherán felülvizsgálhatja nukleáris doktrínáját – jelentette ki csütörtökön az Iráni Forradalmi Gárda nukleáris biztonságért felelős parancsnoka.Így (nem) működik a brüsszeli demokrácia – Hardcore Hobbista
Napi aktualitásként foglalkoztunk a Brüsszelben betiltott konzervatív konferenciával, és az iráni–izraeli konfliktus eseményeivel és lehetséges következményeivel. A NatCon kapcsán belefutottunk a szokásos történetbe: még csak arról akartunk beszélgetni, hogy megpróbálják betiltani a rendezvényt az Antifa segítségével, de mire elkezdtük a felvételt, már be is volt tiltva. Így megy ez Nyugaton, az európai értékek fellegvárában. A második részben Hidegkuti Konstantin volt a vendégünk, aki nemcsak az orosz–ukrán háború haditechnikai részleteibe engedett bepillantást, de azt is megtippelte, milyen csatahajó lett volna Kurtzból.Mi közünk van nekünk Izrael megtámadásához? − The Fair Right (videó)
Sokak fejében él egy tévképzet a közel-keleti fegyveres konfliktusokkal kapcsolatban, miszerint ott mindig is lőtték egymást a népek, de ez nem a mi dolgunk. Az elpazarolt emberéleteken túl valóban nem lenne semmi közünk hozzá, ha ez a konfliktus két őserdei törzs között bontakozott volna ki, de jelenleg nem ez a helyzet. Izrael megtámadása önmagában is komoly súllyal bír, ha pedig számításba vesszük, hogy ezt a támadást egy közel-keleti nagyhatalom hajtotta végre, akár még világháborús ómeneket is kaphatunk. A történet azonban most sem fekete-fehér, ugyanakkor tényszerűen igaz, hogy egy közel-keleti háború az egész világra képes hatást gyakorolni. Hogy pontosan hogyan, az a videóból kiderül.Egyiptom betonfallal körülvett tábor építésébe kezdett
Betonfallal körülzárt tábor építésébe kezdett Egyiptom a Sínai-félszigeten, ahol szükség esetén elhelyezhetőek palesztin menekültek, ha Izrael támadást indít Rafah ellen a Gázai-övezetben - jelentette a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap helyi idő szerint csütörtökön, egyiptomi hivatali és biztonsági elemzőkre hivatkozva.Ajánljuk még