izraeli-palesztin háború
Izrael a mobilhálózat összeomlására is felkészül az iráni ellencsapás nyomán
Az izraeli kormány biztosítani szeretné működését egy olyan esetben is, amikor a kommunikációs infrastruktúrát ért károk nyomán összeomlik a mobiltelefon-hálózat, és ezért a minisztereknek és a legfontosabb kormányhivatalnokoknak műholdas telefonokat osztottak szét csütörtökön – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.Törökország blokkolta az Instagramot
A nemzeti hírközlési hatóság indoklás nélkül blokkolta az Instagramot Törökországban. A török kormányközeli lapok szerint a lépés válasz lehet arra, hogy a közösségi oldal több török felhasználó posztját is törölte, akik részvétüket fejezték ki a Hamász meggyilkolt politikai vezetője, Iszmáíl Haníje miatt.Szijjártó Péter: Tizennyolc magyar állampolgár hagyta el Libanont a Magyar Honvédség gépével
A közel-keleti térség eszkalációs folyamatai nyomán a Külgazdasági és Külügyminisztérium összesen 165 Libanonban élő magyar állampolgárt keresett fel az elmúlt napokban, valamennyiüknek felajánlva a segítséget az ország elhagyásában. A Honvédelmi Minisztériummal közös műveletben végül 18 magyar állampolgár és családtagjaik térnek haza Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a közösségi oldalán.Megölték Teheránban a Hamász politikai vezetőjét
Teheránban merényletben megölték Iszmail Hanijét, a gázai iszlamista Hamász terrorszervezet politikai vezetőjét órákkal azután, hogy részt vett az iráni elnök eskütételi ceremóniáján. A Hamász közleményében Izraelt vádolja.Sajtóhírek szerint Izrael támadást indíthat Libanon ellen (Videó)
Sajtóértesülések szerint Izrael 48 órán belül támadást tervez intézni Libanon ellen. Több forrás szerint a Hezbollah már megkezdte a védhetetlennek ítélt támaszpontok kiürítését.Szijjártó Péter: Magyarország határozottan elítéli a Hezbollah újabb rakétatámadását Izraellel szemben
Magyarország határozottan elítéli a Hezbollah újabb rakétatámadását Izraellel szemben, amelyben különösen fájdalmas módon sok gyermek is áldozatul esett – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap közzétett Facebook-bejegyzésében.Szergej Lavrov: lehetetlen teljesen elpusztítani a Hamászt, ahogy Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő gondolja
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Hamász palesztin szervezet teljes megsemmisítését tartja a Gázai övezetbeli tűzszünet egyik legfontosabb előfeltételének, de ez a feladat irreális – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki malajziai látogatását követően nyilatkozott újságíróknak.Izrael kiterjedt légicsapásokkal felelt Libanonban a Hezbollah szombati rakétatámadására
Az izraeli légierő Libanonban több helyszínen, kiterjedt légicsapásokkal felelt a Hezbollah libanoni síita szélsőséges szervezet szombati, tizenkét halálos áldozatot követelő rakétatámadására – jelentette a katonai rádió vasárnap reggel.Iskolának álcázott parancsnoki állást és fegyverraktárat semmisített meg az izraeli hadsereg a Gázai övezetben
Újabb iskolaépületet ért izraeli légitámadás a Gázai övezetben: legkevesebb harminc ember életét vesztette az övezet középső részén lévő Deir al-Balahban - közölték szombaton a palesztin egészségügyi hatóságok. Az izraeli hadsereg állítása szerint azonban az épületben a Hamász palesztin szélsőséges szervezet parancsnokságának egyik központja működött és a lakosságot a támadás előtt figyelmeztették az izraeliek.Ajánljuk még

















