jakab péter
"Ha összejön az aljanép és felöntenek a garatra, bármi megtörténhet" – mondta a szexbotrányról a Jobbik volt alelnöke (Videó!)
Csütörtökön robbant a bomba: a Bors írt arról először, hogy elképesztő szexuális visszaélés történhetett a Jobbik egy tavalyi rendezvényén. Aztán az idő múlásával jöttek a részletek: kiderült, hogy a baloldali fordulatot vett párt tavaly decemberben disznóvágást rendezett Ököritófülpösön, ahol – a sajtóban nyilvánosságra hozott információk szerint – Kocsord korábbi jobbikos polgármestere, Földi István majdnem megerőszakolt egy 24 éves nőt. Az áldozatról kiderült, hogy Szilágyi György, a Jobbik egyik alelnökének aktuális párja volt, akit csak az mentett meg, hogy Gyüre Csaba a többiekkel ellentétben – beleértve Jakab Pétert is – nem volt saturészeg és kiszabadította a sikítozó hölgyet. Az eset után Jakab Péter és kabinetfőnöke, Molnár Enikő mindent megtett annak érdekében, hogy eltussolja a bűncselekményt (ők ezt tagadják – PS). Ennek apropóján kérdeztünk ma volt jobbikos politikusokat. Volner János élesen bírálta Jakabékat: állítása szerint nem fordulhatott volna ilyen elő az ő alelnöksége idején. Apáti István pedig, aki azóta már mihazánkos országgyűlési képviselő, felajánlotta pártja segítségét az áldozatnak.Jobbikos buliba csak saját felelősségre!
A Jobbik Gyurcsány Ferenc legfontosabb szövetségese. Szoros verseny ez, hiszen Karácsony Gergely (aki ebben a formájában tartalmazza a Párbeszéd nevű pártot is) szintén a Jobbik szoros szövetségese, az LMP is, a szocialista párt maradványai is, és az "okos emberek pártja", a Momentum is az. A kérdés, hogy szoktak-e jobbikos bulikba járni?A jobbikos nemi közösülési ügy tanúja egy országgyűlési képviselő lehet
A jobbikos nemi erőszak ügyében egy országgyűlési képviselő lehet a vád tanúja. A bűncselekmény napján, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei disznóvágáson a jobbikosok a Bors információi szerint botrányosan lerészegedtek. A feltételezett elkövető, Földi István akár nyolc év börtönt is kaphat, ha bebizonyosodik, hogy megpróbálta párttársa barátnőjét megerőszakolni.Kitálalt a PestiSrácok.hu-nak egy volt jobbikos politikus Jakab Péter bizalmasának nemierőszak-botrányáról
2021. decemberében egy jobbikos disznóvágáson, Kocsord volt polgármestere, Földi István volt az, aki a Bors csütörtöki cikke szerint megpróbálta megerőszakolni párttársa, Szilágyi György huszonéves barátnőjét. Szilágyit a bulira meg sem hívták, mert Földi már eleve azt tervezte, hogy megpróbálja ott becserkészni a nőt – erről beszélt a PestiSrácok.hu-nak egy a Jobbikból már kilépett politikus. Azt is állítja, hogy párttársa, Gyüre Csaba volt az, aki meghallotta a lány kiabálását, félrelökte az ajtót őrző Miskolczy Istvánt és betört a szobába, megakadályozva ezzel az erőszakot. A Bors robbantotta a hírt délelőtt. A lap azt állítja, hogy a botrányos ügyben született beadványokat, iratokat is megszerezte. A PestiSrácok.hu megtudta, mindezek ellenére Jakab Péter azért mentegeti Földi Istvánt, mert az fiktív szervezeteken keresztül biztosítja számára a kellő számú szavazatot, hogy a hétvégi tisztújításon újra elnökké válasszák.Jakab hullarészeg volt, amikor párttársa a Jobbik alelnökének párját próbálta megerőszakolni a mosdóban
Majdnem megerőszakolták a párt egyik alelnökének feleségét egy szabolcsi jobbikos buliban, ahol Jakab Péter a Bors beszámolója szerint olyan részeg volt, hogy még a testőrei sem tudták talpra állítani. Jakab és mamuszos kabinetfőnöke próbálta ugyan eltussolni a párt számára kellemetlen esetet, ám a sértett nem hagyta annyiban a történteket, hanem a hatóságokhoz fordult.Mirkóczki Ádám szerint a Jobbiknak nincs jövője
A jobbikosból függetlenné vált egri polgármester, Mirkóczki Ádám a Mandinernek adott interjújában beszélt arról, hogy szerinte Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke visszatérhet még a politikába, de arról is beszélt, hogy ha az ellenzék így folytatja, nem kétharmada, hanem négyötöde lesz a következő parlamenti választáson a kormánypártoknak. Mirkóczki azon nem lepődött meg, hogy Jakab Péter nem mondott le, a Jobbiknak viszont szerinte nincs jövője.És maguknak nem lesz kegyelem, avagy látleletek Gyurcsány és Jakab ideg- és elmeállapotáról a választások előtt (videók)
És maguknak nem lesz kegyelem, szeretném mondani. Viszontlátásra! Ezt mondta a parlamentben tavaly áprilisban a feltűnően idegállapotba került Gyurcsány Ferenc. Jakab Péter pedig odáig ment, hogy börtönnel fenyegette meg Orbán Viktort, sőt... Olvassák az országgyűlési felszólalásokat és nézzék a videókat, nagyon tanulságos lesz, így a hétfői parlamenti szezonkezdet előtt. Vagyis az ellenzék eszméletlen önteltséggel készült a 2022-es országgyűlési választásra, és eközben olyan mélyre süllyedt, amilyenre közös miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter. Érdekes lesz a hétfői parlamenti nap, amikor először szólalhatnak meg - már aki - a Ház üléstermében. Ne várjanak ezektől sokat. A múlt héten bemutattuk, hogy 2020 októberében, a borsodi időközi választás előtt és után mi mindennel álltak elő. Orbán Viktor akkori - és leendő - miniszterelnök lakonikusan így kommentálta az ellenzék viselkedését: Önök két dolgot nem tudnak: nyerni, meg veszíteni. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.)Retteghet Orbán: Jakab szerint rossz hír a Fidesznek, hogy megalakult a Jobbik tíz fős frakciója
Megalakult a Jobbik új országgyűlési képviselőcsoportja, amelynek Jakab Péter maradt a frakcióvezetője. Ezt közösségi oldalán jelentette be a párt elnöke. Megköszönte Jakab képviselőtársai bizalmát; azt ígérte, további munkával igyekszik azt megszolgálni, illetve szerinte rossz hírt jelent a Fidesz számára, hogy ismét vezetői szerepet fog betölteni a következő időszakban.A volt jobbikos képviselő szerint csalásra készülnek a tisztújításon, hogy Jakab Péter maradjon a párt elnöke
A Jobbikból kilépett Varga-Damm Andrea egy podcastben beszélt arról, hogy csalásra készülnek volt pártja tisztújításán, mivel közel kilencven kamu alapszervezettel készítik elő, hogy Jakab Péter maradjon a párt élén.Ajánljuk még
















