jámbor andrás
Újabb bolsevik szikra pattant ki Jámbor elvtárs fejéből, most sem sikerült igazat mondania
Sok olyan párt van az ellenzéki oldalon, amelyeknek a nevükben a végzetük. A Párbeszéd is ilyen, amely mindig csak a feljebbvalójukkal folytat párbeszédet. Szeretnék elhitetni, hogy az emberekkel is, de a párt népszerűségi mérései azt mutatják, ez még nem jött össze. Ha Jámbor András bármikor megszólal, kiderül, hogy tévúton vannak nemcsak a párbeszédei, de a sima beszédei is. Most éppen az derült ki, hogy alaptalanul vezette félre a közvéleményt azzal, hogy szerinte a Fidesz megtámadta a Szikra-tábort. Lenin szellemét viszik Jámbor Andrásék a parlamentbe – ezzel együtt az erőszakot a közéletbe
Nem görögdinnye, kívül mégis zöld, belül pedig piros – mi az? Párbeszéd – A Zöldek Pártja. Ugyan nem egy valódi szervezetről, csupán egy fővárosi médiaattrakcióról beszélünk, és már Karácsony Gergely sem igényli a háttértámogatását (aki egyébként is rég lemondott az elnöki pozícióról), mégis frakciójuk van. Ahol ott ül Jámbor András, aki egy tőrölmetszett kommunista szervezet, a Lenin újságjáról elnevezett Szikra Mozgalom vezetője. A szivárványkoalíció legvörösebb spektruma, amely évek óta reklámozza az Antifa mozgalmat, s amelynek „hála” Magyarországon is megjelent a szélsőbalos terror a főváros utcáin. Most meg kiderült, hogy tagságuk egy része randa pedofil botrányban is érintett lehet. Mikor fog végre elhatárolódni a hazai, kívülről irányított baloldal és a párbeszéd az alávaló, gyermekbántalmazó kommunistáktól?