Pesti Srácok

Korábban a gyermekvédelmi törvény ellen hergelt, most aggódik a gyermekekért a zéró támogatottságú Párbeszéd

Korábban a gyermekvédelmi törvény ellen hergelt, most aggódik a gyermekekért a zéró támogatottságú Párbeszéd

Szokatlanul nyugodt hangnemben kezdte meg Szabó Tímea a Párbeszéd szerdai (online) sajtótájékoztatóját, ahol arról beszélt, hogy az egész gyermekellátás romokban van, és minderről a kormány tehet. Ezért kedves kommunista frakciótársával, Jámbor Andrással közösen benyújtanak egy átfogó határozati javaslatot a gyermekvédelmi rendszer megreformálására. Azok a politikusok, akik folyamatosan bírálják a gyermekvédelmi törvényt, most próbálnak eredetit alkotni, miközben látszólag a hányinger kerülgeti őket a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények miatt. Szabó Tímeának azonban sajnos akkor nem fordult fel a gyomra, amikor egy gyerekeket simogató egykori baloldali EP-képviselővel kellett ölelkeznie. Ahogy a Jámbor András által alapított Mércén is arról értekeztek, hogy a gyermekvédelmi törvény össze akarja mosni a pedofíliát minden más, teljesen egészséges és normális mássággal.

Szabó Tímea a tájékoztatón többek között javasolta a büntető törvénykönyvnek azon módosítását, hogy akit bármilyen gyerekek ellen elkövetett erőszak miatt, vagy akár közvetlenül, akár közvetetten, nemcsak pedofil bűncselekmény esetén, hanem más gyermekekkel ellen elkövetett erőszakkal kapcsolatban elítélnek, az utána élete végéig el legyen tiltva a foglalkozásától, ne foglalkozhasson gyerekekkel. Hozzátette:

Budapest Pride, Karácsony Gergely, Szabó Tímea. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image

Ismeretes, hogy Szabó Tímea – akinek két gyermeke is van – milyen elnéző a gyerekgyilkosokkal kapcsolatban. Szerinte ugyanis azoknak az anyáknak, akik szülés után hidegvérrel megölik az újszülöttjüket, enyhíteni kellene a büntetését. A jogszabályok szerint ezek az anyák 20 év börtönt is kaphatnak, amit Szabó jó magaviselet mellett 16 hónapra enyhített volna. Erről még 2014-ben beszélt és azzal indokolta javaslatát:

A tájékoztatón a párbeszédes Jámbor András is hozta a formáját. A gyermekvédelemmel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Jámbor ismételten bírálta a gyermekvédelmi törvényt, majd panaszkodott a szociális ágazatban dolgozók fizetéséről. Továbbá 50%-os béremelést követel a szociális dolgozóknak, illetve azt, hogy a magyar állam gondoskodjon a gyerekekről és vállaljon felelősséget. A Jámbor által említett követeléscsomagra a Szikra Mozgalommal állítása szerint egy nap alatt 2500 aláírást gyűjtöttek, és azt gondolják, hogy minden jóérzésű magyar állampolgárnak ezt az intézkedéscsomagot támogatnia kell.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Jámbor arról már persze nem szólt, hogy már korábban is az általa alapított portálon, a Mércén is számos alkalommal kritikával illették a kormány által benyújtott és elfogadott gyermekvédelmi törvényt, ami azt is tartalmazza, hogy a pedofil cselekményekért keményebb büntetést kapjanak az elkövetők. Odáig is elmentek, hogy kifogásolták azt a javaslatot, miszerint a pedofilokról nyilvántartást vezetnének Magyarországon. Szerintük – és civil szervezeteik szerint – ez adatvédelmi problémákat vet fel. A Párbeszéd politikusai továbbra is kapálóznak, próbálkoznak, azonban a magyar választópolgárok – lásd a párt támogatottságát – már egyetlen szavukat sem hiszik el.

Forrás: Facebook; Fotó: Képernyőkép

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.