Pesti Srácok

Az egyik a csecsemőgyilkos anyákért aggódott, a másik az abortuszon röhögött - Most éppen a gyerekeket féltik

null

Élvezettel habosítja a baloldal és médiája bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének kegyelmi ügyét azt szajkózva, hogy egy pedofil segítőt engedett szabadon a Fidesz. Érdemes azonban megnézni, hogy kik azok a politikusok, akik a leghangosabban rántották elő a zsebükből a morálfegyvert. Van köztük olyan, akit orvosként megnevetett egy magzat ledarálása, akad olyan is, aki a csecsemőgyilkosok büntetését enyhítené és egy pedofilt ölelget, de ne feledkezzünk meg azokról sem, akik soraikba engedtek egy olyan férfit, aki nagyon közelről szeretet volna megismerni egy kisfiút.

Bár talán az LMP az a párt, amelyik a legenyhébben támadja Novák Katalint a kegyelmi döntése miatt, nem biztos, hogy ez nem véletlen. Ők ugyanis egyszer már ráfáztak egy pedofillal. Nem is olyan régen történt, hogy vádat emelt az ügyészség egyik országgyűlési képviselő-jelöltjük, K. Gábor ellen, aki egy 13 éves fiúval fajtalankodott. A tinédzsert elcsalta otthonról és orális szexre akarta kényszeríteni. A fiú ezt elmesélte a szüleinek, akik megtették a feljelentést, K. Gábort pedig börtönbe zárták.

Cseh Katka szerint vicces, ha ledarálnak egy magzatot

Sajnos nem nagyon lehet elfelejteni a momentumos politikus, korábban szülész-nőgyógyász rezidensként dolgozó orvos nevetgélését sem, akiből a kacajt az váltotta ki, hogy Papp Réka Kinga műsorvezető, balliberális megmondóember botmixerhez hasonlította a műtéti abortuszt. Cseh Katalin reakciója egészen megdöbbentő volt a gyilkosság kapcsán, ugyanis véletlenül sem határolódott el, inkább azt mondta:

PestiSracok facebook image

Enyhítené a csecsemőgyilkosok büntetését Szabó Tímea, aki egy pedofillal ölelkezik

Arról se feledkezzünk meg, hogy a párbeszédes politikus, Szabó Tímea - akinek két gyermeke is van- milyen elnéző a gyerekgyilkosokkal kapcsolatban. Szerinte ugyanis azoknak az anyáknak, akik szülés után hidegvérrel megölik az újszülöttjüket, enyhíteni kellene a büntetését. A jogszabályok szerint ezek az anyák 20 év börtönt is kaphatnak, amit Szabó, jó magaviselet mellett 16 hónapra enyhített volna. Erről még 2014-ben beszélt és azzal indokolta javaslatát, hogy

Szabó Tímeának azonban sajnos akkor sem fordult fel a gyomra, amikor a gyerekeket simogató egykori baloldali EP-képviselővel, Daniel Cohn-Bendittel kellett ölelkeznie.

Mint az köztudott, Cohn-Bendit arról vallott korábban egy interjúban, hogy egy alternatív óvodában végzett pedagógiai szolgálatot és ott a gyerekekhez igencsak közel került. Úgy fogalmazott:

Szabó tehát nem mindig aggódott ilyen lelkesen a gyerekek jólétéért, ahogyan Cseh Katka sem aggódott a még meg nem született babákért. Továbbá egyikőjük sem szólalt fel, amikor kirobbant Bite Zsolt ügye, aki azzal dicsekedett, hogy egy 14 éves fiú a szeretője. Nem véletlen, hogy a gyermekvédelmi törvényt sem szavazták meg. Most viszont a leghangosabb gyermekvédőké avanzsáltak, amiből természetesen csak és kizárólag politikai hasznot akarnak húzni.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.