Pesti Srácok

jámbor andrás

Az MSZP megérett az önállóságra, nem támogatják automatikusan Karácsonyt (Videó)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2023 május 1.
Május elsején már nem a működő, hanem a létező szocializmust építették a posztkommunista baloldal maradványai: a Munkáspárt bő 70 fővel tartott felvonulást az Andrássy úton, míg a szovjet hagyományok másik ágának képviselői, a Szikra mozgalom a Józsefvárosban tartottak majálist, a Thürmer Gyula-féle menethez hasonló érdeklődés mellett. Utóbbi helyen megtudhattuk, hogy Jámboréknak minden jel ellenére nincs közük ahhoz az antifához, ők csak a jó antifasisztákkal értenek egyet– jelentsen ez bármit. A két mozgalom rendezvényéhez képest már-már létező párt benyomását keltette a Városligetben az MSZP, akik kihirdették, hogy a látszat ellenére végre készen állnak az önállóságra. Éppen csak szövetségeseket keresnek hozzá. Komjáthi Imre stábunknak elárulta, legszívesebben mindenhol, így a főpolgármesteri versenyben is szocialista jelöltet látna, az pedig nem magától értetődő , hogy Karácsonyt támogatják. Még akkor sem, ha egyébként – elvileg– elégedettek a főpolgármester munkájával. Olyannyira így lehet ez, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes még főnöke bizonyítványát is megpróbálta magyarázni kifejtve, azért nem jönnek ki a 77 milliárdos plusz forrás ellenére sem, mert a másik oldalon 15 milliárd forinttal nőtt a kiadás. A maradék 60 milliárd forint helyét azonban magával vitte a főpolgármester-helyettes a backstage-be.

Jámbor, Tordai, Gulyás és Pikó munkatársa a letartóztatott magyar viperás támadó (Exkluzív – frissítve!)

Magyar ugar 2023 február 15.
Bár Jámbor András és a Szikra Mozgalom kézzel-lábbal tiltakozik, hogy semmi közük nincs az antifa támadókhoz, sőt, elítélik az erőszakot, mindezt cáfolja a tény, hogy a Párbeszéd által a parlamentbe juttatott politikus közvetlen segítője az a nő, akit a négy gyanúsított egyikeként elfogtak a rendőrök a hétvégi viperás támadásokkal összefüggésben. A nőt, akit időközben le is tartóztattak, D. Krisztinának hívják. Miután nevét és fotóját is nyilvánosságra hozták, már nem volt nehéz utánajárni, ki is ő! Nemcsak lelkes "Jámbi-rajongó", aki naponta osztja a politikus bejegyzéseit, hanem konkrétan az aktivistája, kampányának segítője volt. FRISSÍTÉS: közben megtudtuk, hogy D. Krisztina a sokak által etalon-médiaműhelyként kezelt, Gulyás Márton-féle Partizán YouTube-stúdió önkéntese is volt, sőt, kiderült az is, hogy 2019-ben Karácsony Gergely kampányát segítette, és a józsefvárosi polgármester, Pikó András háttérembere is egyben! A hazai baloldal fontos segítőjét a rendőrség – a hétfői sajtótájékoztatóból kikövetkeztethetően – a három lengyel turista és a munkába igyekvő trafikos félholtra verésével gyanúsítják. Mint ismert, az áldozatok még csak nem is a Kitörés-napi túrára vagy a neonácik találkozójára érkeztek.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.