janez janša
Orbán Viktor: Magyarország támogatni fogja a szlovén uniós elnökséget
Az Európai Uniónak a következő hat hónapban súlyos kérdésekkel kell szembenéznie, de szerencse, hogy ebben az időszakban éppen Szlovénia adja az EU tanácsának elnökségét – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, Ljubljanában, a visegrádi csoportot (V4) alkotó országok (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia), valamint Szlovénia kormányfői szintű találkozóját követő sajtótájékoztatón.Fokozni kell a jogszerűtlen migráció elleni fellépést a szlovén miniszterelnök szerint
A menekültek és a migránsok tagállamok közötti elosztása csakis úgy szabályozható, ha az minden tagállam számára elfogadható, így lehet biztosítani a rászorulók áthelyezését a gyakorlatban–jelentette ki Janez Jansa szlovén miniszterelnök Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén elmondott beszédében kedden.Von der Leyen kötelezettségszegési eljárást indítana a pedofiltörvény miatt
Ursula von der Leyen bejelentette, hogy a kisebbségek védelmének sérelme miatt hivatalos felszólító levél elküldését tervezik Magyarországnak, ez pedig a kötelezettségszegési eljárás első állomása. Az Európai Bizottság elnöke mindezt azon a sajtótájékoztatón közölte, amelyet Szlovénia soros EU-elnöksége kapcsán tartottak.Szlovéniában a jövő héttől választhatnak vakcinát az oltásra jelentkezők
A jövő héttől a jelentkezők kiválaszthatják, melyik koronavírus elleni vakcinával szeretnék beoltatni magukat – jelentette be Janez Jansa szlovén kormányfő szombaton pártja, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) tisztújító kongresszusán, melynek elnöki tisztségére ő az egyetlen jelölt, és amelyet 1993 óta vezet.Háromszázezer adag AstraZeneca-vakcinát adott kölcsön Magyarország Szlovéniának
Magyarország háromszázezer adag AstraZeneca vakcinát adott kölcsön Szlovéniának, hogy az fel tudja gyorsítani oltási kampányát – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Ljubljanában, Janez Janša kormányfővel és Janez Poklukar egészségügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján. Kiemelte: azért tudnak segíteni, mert Magyarországon van elegendő oltóanyag ahhoz, hogy mindenkit be tudjanak oltani, aki regisztrált.Alkotmányos vádeljárást kezdeményezhetnek Janez Janša ellen
A szlovén parlamentben szerdán tartják a balközép ellenzék által benyújtott, Janez Janša kormányfő ellen alkotmányos felelősségre vonási vádeljárást kezdeményező indítvány vitáját.Orbán–Janša találkozó: az oltásoknak köszönhetően sikerült a járvány harmadik hullámát megtörni
Magyarország és Szlovénia járványügyi védekezéséről, az oltás nélkülözhetetlen szerepéről cserélt eszmét Orbán Viktor magyar és Janez Janša szlovén miniszterelnök csütörtök este a portugáliai Portóban, ahol másnap mindketten részt vesznek az EU szociális csúcstalálkozóján – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Varga Judit: az európai baloldal mindenkit elhallgattatna, akivel nem ért egyet
Az európai baloldal mindenkit elhallgattatna, akivel nem ért egyet, és amikor lehetősége van rá, ezt meg is teszi – hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtök este, a Facebook-oldalán.Jansa lemondásra szólította fel Sophie in 't Veld holland liberális EP-képviselőt
Janez Jansa szlovén kormányfő lemondásra szólította Sophie in 't Veld holland liberális EP-képviselőt az Európai Palament (EP) demokráciafigyelő csoportjának éléről, mert az nem tette lehetővé, hogy levetítsenek egy videóösszeállítást a szlovén médiahelyzettel kapcsolatos parlamenti vitában.Ajánljuk még