janiczak dávid
Simlis szélhámos, vagy áldozat? - Gál László, a magyar futball örök túlélője
A magyar foci mindig kitermelte magából a zavarosban halászó holdudvarát; különösen igaz volt ez a kilencvenes évekre, de még a 2000-es évek sem feltétlenül a nyugalomról szóltak. Rengeteg adócsalási és bundaügy rontotta az amúgy is egyre mélyebb morális és szakmai szinten álló hazai futball renoméját; kalandorok és menedzsernek álcázott csalók szálldostak dögkeselyűként, és markoltak ki annyi pénzt a fociból, amennyit csak tudtak. Időnként most is kiesik egy-egy csontváz a szekrényből, azonban a jelenlegi viszonyokból visszatekintve félelmetes volt ez az időszak. Sok emblematikus figurára emlékszünk, akik így vagy úgy részt vettek ebben a kavalkádban: az egyikük Gál László, aki megfordult a Fradiban technikai igazgatóként, a Videotonban és a Honvédban ügyvezető igazgatóként, szerepet vállalt a Vasasnál is, jelenleg pedig az Ózdi FC elnöke. Gált folyamatosan zavaros ügyek követték, adócsalási botrányok és gyanúsítások, legutóbb pedig az Ózdnál is furcsa pénzügyi szituációba kerültek, melyben tudomásunk szerint az MLSZ vizsgálatot rendelt el és a NAV is nyomozást indított. A PestiSrácok.hu személyesen is beszélt Gál Lászlóval, aki szerint személye mindenhol csípte valaki szemét, többször kvázi balek volt, és vele próbálták elvitetni a balhét. Vajon mindig rosszkor volt rossz helyen, vagy ügyeskedő, simlis bajkeverő, aki mindenhol igyekezett kibújni a felelősségre vonás alól, és új helyen folytatni az üzelmeit? Jobbikos vezető: Eljött az idő az erőszakra, oda kell csapni! (Frissítve!)
Elképesztő ámokfutást rendezett a Facebookon a Jobbik ózdi alelnöke, Kupás Dénes, aki fizikai erőszakkal fenyegette meg a Fidelitas helyi politikusait, majd erőszakos hatalomátvételt, forradalmat hirdetett. Kupás primitív bejegyzései, hozzászólásai egy olyan jobbikos csoportban jelentek meg, amelynek adminisztrátora Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere, akit azonban a jelek szerint nem zavar gyűlölködő, fizikai erőszakot ígérő párttársa. Igaz, Janiczak maga is szereti a durvulást: egy kolléganőjét korábban anális erőszakkal fenyegette...