Pesti Srácok

Ózdi virtus: lőjük agyon a fideszest!

null
Tisztelt Tóth László ogy. Dandártábornok Úr!

Egy

„Ózd 2014”

nevű, teljesen nyilvános, mindenki által látogatható Facebook csoport beszélgetéseit szemlélve megütötte a szememet egy eléggé meglepő, nyilvános üzenetváltás. A nyilvános beszélgetés a Demokratikus Koalícióhoz köthető online portál, a

Nyugati fény

PestiSracok facebook image

egyik cikkének megosztása alatt történt. A cikket – amelynek címe:

„Bejelentették: Ma elfoglalják a Kossuth teret a diákok, és egy teljes hétig ott is maradnak”

– az oldal feltételezhetően jobbikos pártpreferenciával bíró adminja osztotta meg. Hogy egy jobbikos miért oszt meg DK-s cikket, azt már egy ideje jól tudjuk, hiszen összenő, ami összetartozik. Ugyanakkor Dandártábornok Úr szíves figyelmébe ajánlom, hogy a közösségi oldalon történt diskurzus egyik szereplője így ír a tüntetésről:

A fenti sorok szerzője

Talján Róbert

, az Ózd Városi Rendészet rendészetvezetője. Erre a már magában is nyilvánvaló szándékot feltételező mondatára Talján egyik ismerőse a következőket fűzi hozzá:

Talján Róbert a következő választ adja:

„Tomi! Lesz ott a Kossuth tér körül bőven! ? Aki keres az talál. A békés tüntetések kora lejárt. Nem hatja meg a zsarnokot és seggnyaló csőcselékét. A securitaTEK-hez meg kevés lesz a toll meg laptop.”

Ezen a ponton csatlakozik a beszélgetéshez

Kiss Judit

, listán bejutott ózdi önkormányzati képviselő, aki máskülönben az ügyrendi, igazgatási és rendészeti bizottság elnöke. Kiss a következőket írja:

„Menjünk? Szóljatok!”

Párttársához csatlakozva,

Kupás Dénes

, az ózdi Jobbik elnöke ennyit kommentel:

„Arra kíváncsi leszek!”

Kupás Dénes úgy látszik most a tétlen szemlélődést választotta. Nem úgy, mint idén nyáron, amikor még a helyi Fidelitas tagjait ájulásig való veréssel ijesztgette

(KLIKK IDE!)

. Ám amennyiben Kupásnak is megjönne a kedve a csatlakozáshoz, jó előre szólok, hogy Kupás Dénes vadászni is szokott, így valószínűleg éles lőfegyverrel is rendelkezik.

Amint tehát azt Dandártábornok Úr is olvashatta, Ózd rendészetvezetője a felajánlkozó, éles lőfegyverrel rendelkező, vagy ahhoz könnyen hozzájutható jobbikos képiselőkkel együtt arra készül, hogy az Ön parancsnoksága alá tartozó Országgyűlési Őrség fegyveres szolgálatot teljesítő honvédeit erőszakkal lefegyverezze, majd a tőlük zsákmányolt fegyverekkel puccsot kíséreljen meg.

Gondoltam, szólok, hogy időben fel tudjanak készülni erre az anarchista akcióra, s bízom abban, hogy ennek megakadályozására megteszi a szükséges előkészületeket! Hogy értékes idejét ne kelljen internetes kutatásra pazarolni, az alábbi linkekre kattintva elérheti mind a rendészetvezető urat, mind pedig a képviselő asszonyt.

Talján Róbert rendészetvezető elérhetősége:KLIKK IDE!

Kiss Judit önkormányzati képviselő, az ügyrendi, igazgatási és rendészeti bizottság elnökasszonyának elérhetősége:KLIKK IDE!

Maradok tisztelettel:

() VBT ()

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.