jánosi katalin
Nagy Imre unokája kipakolt a HVG-nek - Szerinte az újratemetési beszédet sem Orbánra kellett volna bízni
"Olyan sok gyalázatosságot követtek már el nagyapám emléke ellen, nem is idézném, mert nem süllyedek olyan mélyre, amilyen mélyen ők vannak" - mondta a HVG-nek Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin. Aztán emlékei között mégis hosszasan sorolja a sérelmeit és persze kritikáit az újratemetéssel és az Orbán-kormánnyal kapcsolatban. Szerinte az '56-os emlékév is felért egy cserbenhagyásos gázolással Nagy Imre hírneve, személye és történelmi szerepe ellen. De fájlalja azt is, hogy a Terror Háza igazgatója egyszer azt nyilatkozta, hogy "széppé kívánja tenni" a június 16-i gyásznapot, mert az Jánosi szerint olyan, mintha az aradi vértanúk kivégézésére utcabállal emlékeznénk. A mostani rendszert a kádári diktatúrához hasonlította; szerinte a botrányos és korrupt kormány megosztja a nemzetet. Hamis történelemképet mutatnak, zajlik a koncentrált agymosás, miközben arra várnak, hogy meghaljon az, aki tanúként még emlékezik a múlt történéseire.Kovács Zoltán: A jobboldalnak nem szokása Nagy Imrét szidni, különösen nem tele pofával
Nagy Imrét, Magyarország kommunisták által halálra ítélt és kivégzett miniszterelnökét a jobboldal nem szokta szidni, különösen nem "tele pofával" – írta Kovács Zoltán Facebook-bejegyzésében. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Nagy Imre unokájának, Jánosi Katalinnak korábbi bejegyzésére reagált, aki feltételezhetően azon borult ki, hogy a miniszterelnöki iroda a Várba költözik.Ajánljuk még