jean-claude juncker
Kapaszkodjanak meg: Juncker harcot hirdetett, és húsvét után támadásba lendül az "Orbán-jelenség" ellen
Harcot hirdet az álhírek (fake news) ellen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. A kereszténydemokrata luxemburgi politikus a Berliner Morgenpost című német lap hírportálján hétfőn ismertetett nyilatkozatában kiemelte, hogy az európai parlamenti (EP-) választás kampányának időszakában személyesen is fellép az Európai Uniót (EU) vagy a közösség javaslattevő és végrehajtó intézményét, az általa vezetett brüsszeli testületet érintő alaptalan híresztelésekkel szemben.A lett kormányfő szerint nem a belső határokat, hanem Európa külső határait kell erősíteni
Nem a belső határellenőrzést kell visszaállítani, hanem Európa külső határait kell megerősíteni az illegális bevándorlás megállítása érdekében - jelentette ki Krisjanis Karins lett kormányfő szerdán Strasbourgban.Megint kínos helyzetbe hozta magát Jean-Claude Juncker
Újabb isiászos rohama lehetett az EB elnökének, Jean-Claude Junckernek. Ez az egyetlen magyarázata annak, amikor a ruandai népirtás 25. évfordulójára emlékezve majdnem felgyújtott három embert."Nem tenne jót, ha Junckerről elmondanám az őszinte véleményemet" - Soros barátjáról és a betiltott magyar himnuszról kérdeztük Gulyás Gergelyt
Ha Jean-Claude Junckerről és a nyugati sajtóról őszintén elmondanám a személyes véleményemet, az nem tenne jót Magyarország kiegyensúlyozott nyugati és uniós politikai kapcsolatainak - jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére a Kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, akit az Európai Bizottság elszabadult elnökéről, a Szlovákiában betiltott magyar himnuszról és a Gyurcsány-Szilvásy-féle kémperről kérdeztünk. Gulyás Gergely szerint Junckernek az etika nem érték, Gyurcsányék szabad bejárást biztosítottak az oroszoknak, a szlovákok magyarellenes döntését pedig nemzetközi színtérre viszik.Részeg embert nehéz kiütni, de ez az Orbán-saller hazavágta Junckert
Már most látszik: kár volt leszedetni az útmenti Isiászos-plakátokat. Pohár Úr ugyanis hálálkodás helyett úgy rázza az öklét, mint szomjas uniós vezető a kiürült vodkaautomatát. Idegengyűlölettel vádolta meg Orbán Viktort, aki viszont egyetlen válaszmondatával kiütötte őt. Nem mintha Juncker magától nem lenne folyton kiütve... A történet nem tanulságok nélküli.Kampánytéma marad Orbán Viktor Junckerék körében
Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker is belekezdett a választási kampányba: a hétvégén hivatalosan is bejelentette, hogy a májusi választásokat követően a szintén néppárti Manfred Webernek szeretné átadni székét, hétfőn pedig már Rómában tárgyalt, ahol sokadszorra is a nacionalizmus jelentette veszélyre hívta fel a figyelmet. Az olasz köztelevíziónak adott nyilatkozatából Orbán Viktor magyar miniszterelnök neve sem hiányozhatott, akiről a luxemburgi politikus azt mondta: „a túlzott nacionalizmus lejtőjén halad, másokkal szemben politizál, elutasít másokat, nem enged be szerencsétleneket, mivel a menekültek mindenekelőtt szerencsétlenek”. Mint fogalmazott, ez a fajta nacionalizmus és mások elutasítása pedig akár háborúhoz is vezethet.Sokadik isiász: Juncker szerint háborúhoz vezet Orbán Viktor politikája
Félrehajította a pajzsot és felfedte csupasz mellkasát Jean-Claude Juncker: nem védi többé magát, egy-két konyak mellett simán elviseli, ha őt támadja a gaz fasiszta Orbán, csak a menekülteket ne bántsa senki. Az olasz köztelevízióban adott interjújában ezen kívül azt is megtudhatta Európa váteszétől a nagyvilág, hogy Orbán Viktor politikája háborúhoz vezet majd. Korábban azt javasoltuk volna Junckernek, hogy üljön át inkább a baloldal soraiba, azonban az Európai Néppárt jelenlegi hozzáállását tekintve nincs is rossz helyen a magával meghasonlott pártcsaládban az isiászos politikus, aki mindenkire tekintettel van, kivéve az európai őslakosokat.Juncker: Az idegenellenesség jobban zavar, mint az ellenem folyó kampány
Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét nem érdekli, ha Orbán Viktor kormányfő kampányt folytat ellene; sokkal jobban zavarja az "idegengyűlölet". A politikus erről vasárnap este beszélt az olasz köztelevízióban.A CDU elnöke felfüggesztést, Juncker kizárást javasol
A Fidesz európai néppárti tagságának felfüggesztését javasolta a német Kereszténydemokrata Unió elnöke egy szerdai nyilatkozatában, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság EPP-s elnöke pedig ugyancsak szerdán megerősítette álláspontját, miszerint meg kell szüntetni a Fidesz tagságát az Európai Unió jobbközép erőit összefogó pártcsaládban.Ajánljuk még
















