jemen
Vizsgálatot sürget az ENSZ a sok gyermekáldozatot követelő jemeni légicsapás ügyében
Hiteles és átlátható vizsgálatot sürget az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) a jemeni kormányerőket támogató, szaúdi vezetésű arab koalíció előző napi légicsapását illetően, amelyben több tucat gyerek vesztette életét - mondta pénteken Karen Pierce brit ENSZ-nagykövet a BT rendkívüli ülése után.Rasszista az egész világ – A dél-koreaiaknak sem tetszik a muszlim invázió
Több, mint félmillió dél-koreai írt alá bő tizenöt nap alatt egy petíciót, melyben a muszlim bevándorlás ellen foglaltak állást. Rengetegen az utcára is mentek, ahol olyan csúnya, rasszista táblákkal riogatták a csendes koreai többséget, melyen a hamis menedékkérők azonnali kitoloncolását követelték, valamint figyelmeztették polgártársaikat, hogy nem szeretnének úgy járni, ahogy Európa. Nácizmussal és fasizmussal nehéz vádolni Dél-Koreát, vajon miért megint a muszlimok kerültek célkeresztbe?Sok áldozata van egy dél-jemeni öngyilkos merényletnek (Frissítve!)
Legalább tizennégy ember meghalt, negyven másik pedig megsebesült a dél-jemeni Áden kikötővárosban szombaton gépkocsiba rejtett pokolgépekkel elkövetett kettős merényletben - közölték szemtanúk és helyi egészségügyi dolgozók. Szemtanúk szerint a kettős merénylet célpontja a terrorelhárító erők által használt egyik tábor volt Áden délnyugati részében. Az ádeni Dzsumhuríja kórház vezetői korábban azt közölték, hogy öt holttestet szállítottak a kórházba, többségük katona volt, valamint számos sebesültet, közöttük polgári személyeket.Nem talál magyarázatot a Jobbik „Vona Fabook” titokzatos jemeni útjára
Dúró Dóra nem tudott – vagy inkább nem akart – magyarázatot adni a PestiSrácok.hu kérdésére: hogyan utazhatott egy „álnévre” szóló repülőjeggyel Jemenbe Vona Gábor másfél évtizeddel ezelőtt. Eközben a baloldalra tolódott párt sajtóosztálya csaknem egy hete nem hajlandó válaszolni kérdéseinkre. A hallgatásuk egyre inkább azt a látszatot kelti, mintha titkolnivalójuk lenne...Esküvői menetet talált el egy szaúdi légicsapás Jemenben
Nőkből álló esküvői menetet talált el vasárnap a szaúdi vezetésű nemzetközi katonai koalíció egyik légicsapása egy jemeni faluban, tíz nő életét vesztette - közölték kórházi források és szemtanúk.Felrobbantották a volt jemeni elnök rezidenciáját a húszi lázadók
Felrobbantották Ali Abdullah Száleh volt jemeni elnök rezidenciáját a húszi lázadók az arab-félszigeti ország fővárosában, Szanaában – jelentette hétfőn a Reuters hírügynökség helyi lakosok beszámolóira hivatkozva. A volt elnök hollétéről nincsenek információk.Ajánljuk még
















